Pesti Srácok

Hárommilliárd forintos költségvetési csalást okozó bűnszervezet tagjait tartóztatták le Fejér megyében

null

A Székesfehérvári Járásbíróság egy, a költségvetésnek hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet hét tagjának, majd csütörtökön újabb két tagjának letartóztatását rendelte el – közölte a Fejér Megyei Főügyészség. A közlemény szerint az ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta a szervezet tagjainak letartóztatását. A csütörtöki döntés nem jogerős, mert a védelem fellebbezett ellene.

A nyomozás adatai szerint a bűnszervezet 2018. január 1-jétől az egyik gyanúsított irányításával többszintű céghálózati formában jött létre azért, hogy az alsóbb szinten elhelyezkedő gazdasági társaságok felhasználásával a felső szinten működő tényleges kereskedők részére fiktív számlákat állítson ki, így biztosítva a számlabefogadó cégek általános forgalmi adójának jogosulatlan levonását. A számlákat jellemzően reklámtevékenységre és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra állították ki. A befogadott fiktív számlák alapján jogosulatlanul levont áfa összege mintegy 3 milliárd forint, a tevékenység pedig 23 számlabefogadó céget érint. A nyomozó hatóság eddig 560 millió forintot foglalt le, illetve zárolt. A fenti bűncselekmények öttől 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.