széles sándor
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya már-már gyászolja Hosszú Katinkát: ez katasztrofális volt
Az edzetlenség vezetett Hosszú Katinka pályafutása leggyengébb világversenyéhez – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Szerinte a háromszoros olimpiai bajnok a tehetségét nem vesztette el, de "most megint komoly munkát be kell fektetni, vagy ebből már nem lesz semmi".Kómában van Széles Sándor - tavasszal még saját úszóiskoláját tervezte
Hetek óta kómában van Széles Sándor, Gyurta Dániel korábbi edzője – értesült a Nemzeti Sport. A szakember az év elején még új terveiről, saját úszóiskolájáról beszélt.Széles Sándor: El akartak takarítani az útból, de nem hagyom magam
Az úszóedző Széles Sándor szívesen lenne Bernek Péter trénere. Gyurta Dániel egykori edzője a Borsnak nyilatkozott. Az edző szerint el akarták takarítani az útból de nem hagyja magát, Bernekből olimpiai bajnokot faragna.Kirúgták Gyurta egykori edzőjét az Újpesttől, Széles szerint már Széchy halála után elkezdték fúrni
Végetért egy sikertörténet: miután Gyurta Dániel szakított korábbi edzőjével, Széles Sándorral, egyesületük, az Újpest sem tart igényt a szakember munkájára. Széles elkeseredetten nyilatkozott, elmondása szerint évtizedek óta folyik ellene az aknamunka, a "sörözgetések", betegségek is a fúrások eredményei.Ajánljuk még