Pesti Srácok

Széles Sándor: El akartak takarítani az útból, de nem hagyom magam

Széles Sándor: El akartak takarítani az útból, de nem hagyom magam

Az úszóedző Széles Sándor szívesen lenne Bernek Péter trénere. Gyurta Dániel egykori edzője a Borsnak nyilatkozott. Az edző szerint el akarták takarítani az útból de nem hagyja magát, Bernekből olimpiai bajnokot faragna.

Portálunk is beszámolt arról, amikor tavaly véget ért egy közös sikertörténet. Miután az olimpiai bajnok Gyurta Dániel szakított korábbi edzőjével, Széles Sándorral, egyesületük, az Újpest sem tartott igényt a szakember munkájára. Széles akkor elkeseredetten nyilatkozott, elmondása szerint évtizedek óta folyik ellene az aknamunka. Azóta új erőre kapott. Terve szerint a nyár elejétől megkezdi a munkát a Komjádiban saját egyesületében, a Széles Sándor Úszónevelő Műhelyben.

„Csillogó szemmel, tele lelkesedéssel vágok neki az új kihívásnak. Megpróbáltak eltakarítani a pályáról, de ez csak még jobban megerősített”

-

mondta a Borsnak Széles

PestiSracok facebook image

, aki érez magában annyit erőt, hogy akár egy egészen kisgyereket is fel tudjon készíteni az olimpiáig.

„Úgy érzem, öt-hat év alatt szép eredményt tudnék elérni a fiatalokkal. Persze, ez nem csak rajtam múlik. Egy jó edzőnek szerencsére is szüksége van, hogy akadjon egy olyan őstehetsége, mint amilyen Gyurta Dani volt.”

A mesteredző nemcsak fiatalokban gondolkodik, hanem élversenyzőkben is, már meg is van a terve, hogy kiből tudna a 2020-as tokiói olimpián érmest faragni. Elmondta, hogy a rövid pályás világbajnok Bernek Péterrel szeretnék együtt dolgozni

. „Nagyon tehetséges srác, úgy gondolom, csak egy pici hiányzik neki az olimpiai éremhez. Sosem csakliztam el edzőtől versenyzőt, most sem ezt szeretném. Jelenlegi trénerével, Nagy Péterrel együtt segíteném Peti olimpiai felkészülését. Az Eb-ezüst- és bronzérmes úszó egyébként is kedvel engem”

– zárta Széles.

Forrás: Bors/Origo.hu Fotó: Nso.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.