szembesítés
Dobrev Klára kínosan menekült a PestiSrácok.hu stábja elől, a Gyurcsány-klánhoz köthető bűncselekményekről pedig inkább hallgatott (Videó)
Egy magyar miniszterelnöknek egyetlen feladata van, mégpedig az, hogy jobb hétköznapi életet biztosítson a magyarok számára - szögezte le egy budafoki kampányrendezvényen Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője arról viszont nem beszélt, hogy a férjének mi kellett, illetve mit nem kellett volna tennie, amíg magyar kormányfőként tönkretette az országot. Dobrev Kláráék az utóbbi időben előszeretettel hangoztatják, hogy annak a politikusnak is távoznia kéne a politikából, aki korábban olyan bűncselekményt követett el, ami különböző okok miatt már elévült. Milyen érdekes, hogy a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke arról sem beszél, hogy neki és Gyurcsány Ferencnek voltak ilyen ügyei. Mint ismert, az Apró-család és az oda beházasodó Gyurcsány Ferenc cégei a rablóprivatizáció hírhedt szereplőivé léptek elő: a kilencvenes évek második felében – akkori értéken – mintegy tízmilliárd forintnyi állami vállalati vagyont szereztek meg mindössze néhány tízmillió forint készpénz lerakásával. Gyurcsányéknak a zabrált vállalati közvagyon nem volt elég, hiszen például egy visszabérlési ügylet révén gyakorlatilag ingyen jutottak hozzá a balatonőszödi kormányüdülő egy több százmillió forintot érő villaházához. Az ingatlanügyletek után még az adófizetést is megspórolta a Gyurcsány-Dobrev-család, az Apró-villát céges beruházásként, adóelkerüléssel újították fel, a nagy méretű, új belső medencét például tűzivíztárolóként számolták el. Ezek voltak az emlékezetes Nomentana- és Fittelina-botrányok, melyekről az ügyészség 2006-ban (a Magyar Nemzet ITT elérhető tudósítása szerint) megállapította, hogy kétséget kizáróan megáll – más mellett – a magán- és közokirat-hamisítás alapos gyanúja, de a bűncselekmények időközben elévültek. Micsoda csodálatos kettős mérce, vádaskodni mindig tudnak, a saját bűncselekményeikről azonban hallgatnak, mint a sír. Részletek a videóban. Karácsony Gergely nem emlékszik, hogy korábban azt mondta volna, nincs külföldi pénz a baloldal kampányában (VIDEÓ!)
Úgy tűnik, kicsit rövid a memóriája a főpolgármesternek, ugyanis egy évvel ezelőtt azt kérdezték tőle, hogy van-e külföldi pénz a baloldal kampányában, mire azt válaszolta, hogy nincs. Most pedig, hogy számon kérték tőle, hogy miért mondta azt akkor, hogy nincs, (hiszen azóta kiderült, hogy milliárdokat kaptak Amerikából) azt felelte, hogy nem emlékszik rá, hogy ilyet mondott volna. Karácsony Gergely egyébként úgy érzi, nem ő a kompetens ebben a témában, meg amúgy is régen volt. Ajánljuk még
Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Szent Benedek útján
Amikor elbukott a Római Birodalom, és jöttek a barbár hódítók, az addig felhalmozott mindenféle tudást a Szent Benedek által alapított kolostorokba menekítették, ahol aztán nem csak „kibekkelték” a viharos időket, hanem ezekből az elszórt kis „tudásközpontokból” szökkent aztán szárba a mai Európa. A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.