szentendre
Botrány Szentendrén: kiakadtak a polgármesterre a helyiek, Fülöp Zsolt pedig a kormányra mutogat
Hatalmas botrány tört ki Szentendrén a Bükkös-patak menti kerékpárút átépítése kapcsán a lakosok, valamint Fülöp Zsolt polgármester és városvezetői csapata között. A helyiek egy része által megalkotott ZöldEndre csoportosulás azt kifogásolja, hogy tájba nem illeszkedő és természetkárosító módon zajlik a kerékpárút kivitelezése, és nem kaptak kellő tájékoztatást a városvezetéstől a készülő fejlesztésről. A polgármester természetesen a kormányzatra mutogat, miközben saját felelősségüket igyekszik a szőnyeg alá söpörni. Holott, ha hibázott valaki ebben a kérdésben, akkor az az ellenzéki szivárványkoalícióból verbuválódott önkormányzati testület, no és annak vezetője – a helyiek által csak "Órásként" emlegetett Fülöp Zsolt polgármester, akinek négy év sem volt elegendő ahhoz, hogy kalap alá hozzon egy, már előkészített projektet annak ellenére sem, hogy az Orbán-kormány minden forrást biztosított ahhoz. Nézzük, miről is van szó. Kínos: beszorult a házak közé, végül kóróként érkezett meg a város karácsonyfája Szentendrére
Úgy tűnik, nagyon benézték a város karácsonyfáját Szentendrén, ami szállítás közben először beszorult a házak közé, így le kellett vágni az ágait, hogy egyáltalán elférjen. És ha mindez nem lenne elég, még a darus autóról is lezuhant menet közben, aminek következtében összeroppant a törzse. Majd, amikor végre megérkezett a Fő térre, kiderült: az egyébként eredetileg igen szép fát elég kínos lenne feldíszíteni, mivel abból csupán egy kóró maradt. A szentendrei önkormányzat közleményt adott ki: ebben az áll, hogy új fenyőről gondoskodnak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.