Pesti Srácok

Kínos: beszorult a házak közé, végül kóróként érkezett meg a város karácsonyfája Szentendrére

null

Úgy tűnik, nagyon benézték a város karácsonyfáját Szentendrén, ami szállítás közben először beszorult a házak közé, így le kellett vágni az ágait, hogy egyáltalán elférjen. És ha mindez nem lenne elég, még a darus autóról is lezuhant menet közben, aminek következtében összeroppant a törzse. Majd, amikor végre megérkezett a Fő térre, kiderült: az egyébként eredetileg igen szép fát elég kínos lenne feldíszíteni, mivel abból csupán egy kóró maradt. A szentendrei önkormányzat közleményt adott ki: ebben az áll, hogy új fenyőről gondoskodnak.

Csodaszép fenyőfát vágtak ki, hogy Szentendrének ebben az évben is gyönyörű, terebélyes karácsonyfája lehessen, az pedig, hogy végül is ebből miként lett néhány kilométeren belül valóban "különleges" fa, már a tragikomédia határát súrolja. A "karácsonyfa-gate" részleteiről a Budapestkörnyéke.hu portál számolt be igen részletesen. A szentendrei függetlenellenzék önkormányzat újabb bravúrral került a figyelem fókuszába: ezúttal a város karácsonyfájának szánt fenyőt tuszakolták fel egy hatalmas járműre, amivel a szentendrei szűk utcácskákon akarták elszállítani a Fő térre, ahol minden évben felállítják a város fáját. Az akció azonban kudarcba fulladt, mivel a méretes fenyő szállítás közben beszorult az ódon falak közé. Szemtanúk szerint sem előre, sem hátra nem tudott mozdulni a teherautó, így előkerültek a fűrészek, majd az ágaitól megcsonkított fát végül elvitték a tervnek megfelelően a Fő térre. Ott aztán sikerült még le is ejteniük, így végül a jobb sorsra érdemes fenyőből végül csak egy kóró maradt, amit igencsak kínos lett volna feldíszíteni. De erre is csak akkor jöttek rá, amikor megpróbálták azt a helyére állítani. (Jó hír, hogy legalább feltűnt nekik... – a szerk.)

A helyi Városháza közleményt adott ki az igencsak kínos esetről, amelyben azt írják:

PestiSracok facebook image

A helyiek persze nem hagyták szó nélkül a történteket, a kommentelők között még a jelenlegi testületet támogatók egyik vezéralakja is kiakadt a bénázáson:

Míg egy másik kommentelő már át is adta a tiszteletbeli "Grincs-díjat" a polgármesternek:

A szentendreiek nagy része azonban már meg sem lepődik az újabb blamán; az "Órásként" emlegetett polgármester (Fülöp Zsolt) megválasztása óta leginkább városvezetői alkalmatlanságáról tett tanúbizonyságot. Mindenesetre az önkormányzati közlemény szerint pánikra semmi ok, majd gondoskodnak új fenyőről. Úgy fogalmaznak:

Ez mindenképpen jó hír, bízzunk benne, hogy másodjára talán sikerülni fog a város karácsonyfáját felállítani.

Közben a Fidesz Szentendre közösségi oldalán is megjelent egy bejegyzés, amelyben nem kicsit ekézik a városvezetést a nyilvánvaló blamáért.

Viszonyításként itt egy fotó az előző önkormányzati ciklusban felállított fenyőről:

A karácsonyi díszbe öltözött Fő tér 2017 decemberében. Fotó: Deim Balázs

Fotó: Szentendrei Önkormányzat Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.