szentkirályi alexandra
Szentkirályi Alexandra: már több mint százezer szülő töltötte ki az oktatási kérdéssort
Már több mint százezer szülő töltötte ki az oktatási konzultáció kérdéssorát december 1-je óta – mondta a kormányszóvivő szombaton, a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában.December 15-ig lehet kitölteni a nemzeti konzultációt
Meghossszabbítja a kormány a nemzeti konzultáció kitöltésének határidejét -jelentette be Szentkirályi Alexandra a magyar kormány közösségi oldalán.A kormány meghosszabbítja a szankciókról szóló konzultációt (Videó)
A magyar kormány számára továbbra is a magyar emberek véleménye az elsődleges, ezért úgy döntöttek, hogy december 15-ig meghosszabbítják a szankciós intézkedésekkel kapcsolatos nemzeti konzultáció kitöltésének határidejét.Farkas Dániel lett a Fidelitas új elnöke
Tisztújító kongresszust tartott a Fidelitas; az esemény apropója, hogy Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági szervezetének jelenlegi vezetője távozik pozíciójából. A kongresszuson a küldöttek mellett számos politikus, országgyűlési képviselő és szakértő is részt vett. Az új elnökség tagjai egyhangúlag választották meg elnöknek Farkas Dánielt.Szentkirályi Alexandra: a kormány minden egyes magyar munkahelyért meg fog küzdeni
Szentkirályi Alexandra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen tartott sajtótájékoztatót, egy olyan cukrászdában, amely sikeresen regisztrált az energiatámogatási programra. A kormányszóvivő az eseményen kijelentette, hogy a magyar kormány minden egyes magyar munkahelyért meg fog küzdeni, és mindent megtesz azért, hogy az elmúlt tizenkét évben létrehozott egymillió munkahely megmaradhasson.November közepétől életbe lép a vállalkozói kamatstop
A brüsszeli szankciók nagyon sok bajt okoznak: elszabadultak az energiaárak, elszabadult az infláció. Ez tönkreteszi az európai és a magyar gazdaságot, mert egyre nagyobb terhet rak a vállalkozásokra is - közölte a közösségi oldalára pénteken felkerült posztban a kormányszóvivő, aki jelezte: november közepétől életbe lép a vállalkozói kamatstop.Megerősítik a határkerítést a magyar–szerb szakaszon (Galéria)
Közös sajtótájékoztatót tartott Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteken, Röszkén, annak alkalmából, hogy megerősítik a határ védő kerítést a szerb–magyar szakaszon. A sajtótájékoztatón arra is kitértek, hogy noha Magyarország ezzel Európa biztonságát óvja, a kerítésépítés hatszázmilliárd forintos költségét nem téríti meg az Európai Unió.Újabb fontos segítséget kapnak a kormánytól a vállalkozások
Nem az a baj, ha az Egyesült Államok nyomást gyakorol Európára, vagy felkéri bizonyos szankciók meghozatalára, hanem hogy az EU meg sem vizsgálja, milyen hatással lehetnek ezek az intézkedések a saját gazdaságára, vakon követi az USA-t - jelentette ki Gulyás Gergely a szombati aktuális Kormányinfón. A kancelláriaminiszter üdvözölte, hogy már Emmanuel Macronnak is feltűnt, mennyire indokolatlanul drágábban kapja Európa nyugati szövetségesétől a palagázt. Mint megjegyezte, ezt a problémát a magyar kormány számtalan alkalommal kommunikálta már de, „szerzői jogokon nem érdemes vitatkozni”, a lényeg, hogy méltatlan helyzetben van Európa gazdasága, hogy olyan országokkal kell versenyeznie, amelyek negyed-ötöd áron jutnak nyersanyaghoz, energiához.Ajánljuk még

















