szentkirályi alexandra
Új hajójáratokat indít a Dunakanyarban a Mahart
A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon a Mahart PassNave Kft. - jelentette be a dömösi kikötőben hétfőn tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő.Kormányszóvivő: hiába csökkent hazánkban a megbetegedések száma, a környező országokban sajnos nem ez a helyzet
A Kormányinfó Pluszban ismét a hozzá érkezett legaktuálisabb és érdeklődésre leginkább számot tartó kérdéseket válaszolta meg Szentkirályi Alexandra, aki a koronavírus-járványról és a nemzeti konzultációról, a különböző nyári utazási kedvezményekről vagy a nyugdíjasok foglalkoztatására vonatkozó új szabályokról is beszélt.A kormány több szempontot mérlegel az augusztus 20-ai ünnepségeknél
A járványügyi helyzet mellett a gazdaság újraindítására is figyelemmel lesz a kormány, amikor júliusban dönt a Szent István-napi államalapítási ünnepségekről – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.Kormányinfó – Gulyás: Nem tudjuk, hogy Karácsony politikai vitát akar, vagy felújítani a Lánchidat
A Szeviép-ügyben helyes intézkedés volt az, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke teljeskörű vizsgálatot rendelt el és a vizsgálat megállapításait megküldte a Legfőbb Ügyészségnek – mondta kérdésünkre Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a veszélyhelyzet megszűnése utáni első Kormányinfón. A Pesti úti idősotthon kapcsán a politikus elmondta: ha helyesek az információi, akkor a Fővárosi Kormányhivatal bírósághoz fordult, tehát ebben az ügyben is a bíróság az, amely kimondhatja a végső szót. A Lánchíd felújítása kapcsán megtudhattuk, hogy nem lehet eldönteni, Karácsonyék politikai vitát akarnak, vagy fel akarják újítani a hidat. "Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, akkor folyna a Lánchíd felújítása és bő egy év múlva befejeződhetne" – fogalmazott a miniszter.Kövesse a kormányinfót élőben a PS-en!
Ma 10 órától tart sajtótájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A kormányinfót ezúttal is élőben, a közösségi platformoktól függetlenül követhet ITT, a PestiSrácok.hu-n. A tájékoztatót és az újságírói kérdésekre adott válaszokat rövid időn belül ugyancsak itt tesszük visszanézhetővé.Már kézbesítik a nemzeti konzultációkat
Megkezdődött hétfőn a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kézbesítése - jelentette be a kormányszóvivő a Facebookon.Ma van a Véradók Világnapja
Ma van a Véradók Világnapja. Minden év június 14-én ünnepeljük az önkéntes segítőket, akik valóban életet mentenek: balesetet szenvedők, súlyos betegek vagy épp koronavírus-fertőzöttek életét, hiszen a jelenleg is zajló kísérleti vérplazmás kezeléshez is véradókra van szükség - írta és osztotta meg a hírt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán.A kormányszóvivő szerint ezért jó itthon nyaralni (videó!)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben megmutatja, miért is jó itthon nyaralni, pihenni.Kormányszóvivő: Átadták a győri Dr. Petz Lajos Parkolóházat
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy Győrben járt, ahol ma átadták a Dr. Petz Lajos Parkolóházat. A parkolóház a Modern Városok Program keretében valósult meg és délutántól nyitva áll mind a betegek, mind pedig a látogatók számára. Az átadáson Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a program keretében 1800 milliárd forintot fizettek ki fejlesztésekre; ez a program becsült költségvetésének csaknem fele.Ajánljuk még

















