szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum
Szijjártó Péter: aki az energiaellátásunkat veszélyezteti, a szuverenitásunkat támadja
A magyar kormány a nemzeti szuverenitás elleni támadásként tekint minden olyan intézkedésre, amely veszélybe sodorhatja hazánk biztonságos energiaellátását – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szentpéterváron.Szijjártó Péter elindult Oroszországba, hogy a béke mellett szólaljon fel
Szijjártó Péter külügyminiszter egy napra Oroszországba utazik, hogy részt vegyen a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon és tárgyalásokat folytasson a békéről. Paczolay Máté külügyi szóvivő az út kapcsán úgy fogalmazott: a magyar diplomácia vezetője idén is részt vesz az említett fórumon, mert „Magyarország energiaellátása továbbra sem ideológiai vagy politikai, hanem fizikai kérdés”.Szijjártó Péter egy napra Oroszországba utazik
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy napra Szentpétervárra utazik, ahol többek között Magyarország energiaellátásáról tárgyal.Putyin: Moszkva majd megfontolja, mikor és miről tárgyaljon a Nyugattal, ha az mégis hajlandó lesz erre
Oroszország majd megfontolja, hogy mikor és miről legyen szó, ha a Nyugat, amely elutasította a tárgyalásokat, majd mégis akarni fogja a párbeszédet - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén. "Megismétlem: mi nem utasítottuk el a párbeszédet. Ők azok, akik úgy döntöttek, hogy megszakítják velünk ezt a párbeszédet. Ha nem akarnak velünk beszélni, nem is kell, majd akarni fognak. És majd mi meglátjuk, hogy melyik pillanatban és miről tudunk beszélni velük" - mondta.Putyin: nincs szükség nukleáris fegyver bevetésére, és az F-16-osok ugyanúgy égni fognak, mint a Leopardok
Elméletileg Oroszország bevethetne atomfegyvert, de nincs erre szüksége, mert az ellenség a fronton sikertelen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon - írja az MTI. Putyin szerint egyesek, azt látva, hogy az ukrán siker kevéssé valószínű, ki akarják provokálni, hogy Moszkva atomfegyvert vessen be, hogy aztán kegyetlenséggel lehessen megvádolni. "A nukleáris fegyverek alkalmazása elméletileg természetesen Oroszország számára akkor lehetséges, ha veszély fenyegeti területi integritásunkat, függetlenségünket és szuverenitásunkat, az orosz állam létét" - utalt az orosz katonai doktrínára az elnök, emlékeztetve arra, hogy az Egyesült Államok teremtett precedenst az atomfegyver bevetésére.Szijjártó: Az orosz források elvágása esetén Magyarország energiaellátása fizikailag lehetetlenné válna
„Az orosz források elvágása esetén Magyarország energiaellátása fizikailag lehetetlenné válna” – jelentette ki a Szentpétervári Gazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén Szijjártó Péter a Portfolio tudósítása szerint. A külügyminiszter megismételte sokat hangoztatott tételmondatát, miszerint az ellátás fizikai valóság kérdése, nem pedig politikai-ideológiai ügy.Szijjártó Szentpéterváron: nem politikai ízlés kérdése, hogy vásárolunk-e gázt Oroszországtól vagy nem
Négy fontos előfeltétele van az energiabiztonság garantálásának a jövőben Európában, amelyek közül a legfontosabb annak megértése, hogy az energiaellátás nem ideológiai vagy politikai, hanem kizárólag fizikai kérdés – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szentpéterváron.Putyin biztos abban, hogy az orosz gazdaság nem fog elszigetelődni, sőt, nagyon meg fog erősödni
Az orosz gazdaság nem fog elszigetelődni, fejlődésében a magánvállalkozásokra fog támaszkodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén elmondott beszédében, amelyben a világgazdaság gondjaiért a Nyugatot tette felelőssé. Az államfő véleménye szerint ami a világban történik, az nem az utóbbi hónapok eseményei, köztük az ukrajnai háború, hanem a G7-csoport régóta folytatott felelőtlen politikájának következménye, beleértve az ellenőrizetlen kibocsátást és a fedezetlen adósságok felhalmozását. Az inflációért, az élelmiszer- és energiaproblémákért a Nyugat elhibázott gazdaságpolitikáját tette felelőssé. Úgy vélekedett, hogy az orosz „különleges hadművelet” a Nyugat számára ürügy, hogy a problémákért a felelősséget Oroszországra hárítsa.Putyin beszédet tart, fontos bejelentést tehet
Az orosz elnök pénteken a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon szólal fel, amely – az utána feltett kérdésekkel együtt – körülbelül kétórás lesz – számolt be az Index. Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője már szerdán jelezte: rendkívüli fontosságú beszédet intéz az elnök az országhoz, amelynek nehéz lenne túlbecsülni jelentőségét.Ajánljuk még