szevasztopol
Putyin a Krím és Szevasztopol megvédését ígérte
Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím és Szevasztopol megvédelmezését és gyorsított ütemű fejlesztését ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, az Oroszországhoz való csatlakozásról a két közigazgatási egységben rendezett népszavazás kilencedik évfordulója alkalmából.Jetskiből készültek a tengeri drónok?
Nyugati katonai szakértők szerint a tengeri drónok, amelyekkel az ukránok Szevasztopolnál megtámadták az orosz flottát, kanadai gyártmányú jetskikből készültek. A motorkerékpárhoz hasonlító, a vízen sikló sporteszközöket alakították át halálos fegyverré. Van benne logika, hiszen könnyen beszerezhetők és a megfelelő vezérlőmodullal távirányíthatók lesznek.Oroszország kielemezte a fekete-tengeri flottáját megtámadó drónok roncsait
A moszkvai védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy kielemezte az orosz fekete-tengeri flottát megtámadó drónok roncsait, amelyeknek legalább az egyikét a megállapodás szerinti gabonaszállító folyosó területéről, egy Ukrajna vagy a nyugati szövetségesei által használt civil hajóról indíthatták el. A tárca közleményében azt írta: a navigációs adattár elemzéséből kiderült, hogy a támadást Odessza közeléből, a tenger partjáról indították.Demkó: Szevasztopol támadása csak indok az ukrán gabona tengeri blokádjára
Ukrajna az utolsó exportlehetőségétől is elesett a szevasztopoli támadás miatt – írta Demkó Attila a Facebookon. A szakértő szerint mindez csak indok a gabonamegállapodás lelassítására. Úgy véli, ez aligha jelenthet jót az élelmiszerárak szempontjából. Demkó szerint ezen kívül az orosz mozgósítások kezdik éreztetni a hatásukat a fronton, erősítik Herszont, készül valami Vuhledarnál, és Avgyijivka bekerítése is folytatódik.Az ukránok tiltakoznak Putyin krími látogatása ellen
Az ukrán külügyminisztérium határozott tiltakozását fejezte ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím-félszigeten előző nap tett, újabb látogatása miatt.Motorozással ünnepelte Putyin a Krím-félsziget elfoglalását
Felköszöntötte a Kreml irányvonalához hű Éjszakai Farkasok motorosklubot Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Szevasztopolban, a csoportnak az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten tartott első bemutatója alkalmából. A magát hazafias és hagyományőrző csoportként pozicionáló motorosok 2014-ben szerepet játszottak a Krím orosz elfoglalásában.Ajánljuk még














