szexuális visszaélés
Tizennégy éves lányt tartottak fogva egy pécsi lakásban
A Pécsi Járásbíróság helyt adott a nyomozó hatóság indítványának és letartóztatásba helyezte azt a 26 éves helyi férfit, aki a bizonyítékok szerint szexuális viszonyt létesített egy nála 12 évvel fiatalabb kiskorú lánnyal, majd a sértettet 2020. december 31-én lakásába bezárta, fogva tartotta – olvasható a rendőrség honlapján.Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a kiskorút megrontó férfi
Egy év és tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 34 éves férfit, aki egy tizenhárom éves lánnyal, az ő beleegyezésével közösült – közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn.Szexuálisan bántalmazták négy kisgyermeküket a szülők, őrizetbe vették őket
Őrizetbe vett a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú – a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves – gyermeküket szexuálisan bántalmazták Kerepesen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, a rendőrség honlapján.Egy szexuális kényszerítéssel gyanúsított jemeni orvost fogott el a rendőrség Budapesten
Csütörtök délelőtt a BRFK nyomozói Budapesten, egy rendelőintézetben elfogtak és előállítottak egy 71 éves jemeni állampolgárságú, több éve Magyarországon praktizáló orvost – tudta meg a PestiSrácok.hu. A BRFK portálunknak küldött válaszában tájékoztatta portálunkat, hogy az orvos szexuális cselekmény eltűrésére kényszerített egy hozzá orvosi vizsgálatra érkező nőt.Ajánljuk még