Pesti Srácok

Az Eucharisztikus Kongresszusról a DK-nak a katolikus egyház bűnöseinek elszámoltatása ugrott be

null

Vasárnap kezdődött el a keresztény világ legnagyobb találkozója, amelynek nyolcvanhárom év után újra Budapest adhat otthont, a programsorozat végén pedig Ferenc pápa is látogatást tesz Magyarországon. Ez a hét tehát a kereszténységünkről, Istenről és a hitünkről fog szólni. Sajnos megint akadnak olyanok a politikai pályán, akik nem tudnak a vallással mit kezdeni, és ahelyett, hogy kapva kapnának az alkalmon és egy kicsit magukba szállnának, esetleg lelkigyakorlatot tartanának – rájuk férne –, inkább megint a katolikus egyház ellen szólalnak fel. Mint ismert, két éve még Dobrev Klára rettegett az EP-ben a papok uralmától, most pedig a Gyurcsány család hű csatlósának, Vadai Ágnesnek ugrott be egy „zseniális” ötlet az eucharisztia hetén. A DK országgyűlési képviselője ugyanis azt javasolja, hogy állítsanak fel egy kormányzati vizsgálóbizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy feltárja a katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseket.

Mindig azt hisszük, hogy nem, de mindig kiderül, hogy igenis, még mindig van lejjebb és lejjebb a baloldali politikai kommunikáció mély bugyraiban. Vannak, akik a halál szelével kampányolnak, vannak, akik mélyszegénységgel, vannak, akik könnyekkel. A DK pedig az egyházzal. Na persze nem pozitív értelemben, inkább, mint elrettentő példa.

Vadai Ágnes ugyanis azzal a – meggyőződése szerint – hiánypótló és pompás ötlettel állt elő, hogy fel kell állítani egy kormányzati vizsgálóbizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy feltárja a katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseket. Igen, Vadainak ez ugrik be az Eucharisztikus Világkongresszusról, meg arról, hogy idelátogat a pápa. Hozzátette azt is, hogy Ferenc pápa 2013-ban zéró toleranciát hirdetett az egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaélések ellen. Az egyházfő 2019 februárjában egy csúcstalálkozót is összehívott a Vatikánban, amelynek eredményeként felkérték a püspöki konferenciákat, hogy dolgozzanak ki irányelveket a szexuális visszaélések kezelésére, majd a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egy közleményt adott ki, amiben az egyház bocsánatot kért a névtelen áldozatoktól. Vadai szerint viszont ez nem elég; fontos lenne, ha megígérnék, hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni. Ehhez viszont szerinte őszintén fel kell tárni a múltat, át kell alakítani „a bűnös struktúrákat”. A képviselőnőnek mindez a keresztény világtalálkozó hetén jut eszébe.

PestiSracok facebook image

Dobrev a papok uralmától félt

Nincs min csodálkozni, hiszen a DK-nak eddig sem voltak nagy barátai az egyházak, ahogyan annak idején a kommunistáknak sem. Emlékezetes, amikor 2019-ben Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje a vallási fundamentalizmus miatt aggódott és azt mondta, hogy

Itt tart tehát a DK, ám az aggódásuk a gyerekekért azért odáig nem terjed, hogy megszavazzák a gyermekvédelmi törvényt, esetleg a családtámogatási intézkedéseket. A gyerekek körül tehát nem probléma ezek szerint a szexuális identitásukban határozatlan szoknyás urak performansza az iskolákban, óvodákban, de az egyházi „bűnös struktúrával” most már igazán kezdeni kéne valamit. Köszönjük, Ágnes!

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.