szijjártó péter
Szijjártó Péter: magyarok vagyunk és nem hülyék
Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén beszélt a soron következő országgyűlési választás során várható külső beavatkozásokról. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a külföldi nyomásgyakorlás szánalmas formája volt az Európai Bíróság ítélethirdetésének közvetítése, de kitért arra is, hogy ő maga írta alá az EBESZ-megfigyelők meghívását, mert addig nincs probléma, amíg csak megfigyelőkként vannak jelen, ugyanakkor óva intette a nagykövetségi alkalmazottakat a magyar belügyekbe való beavatkozástól.Szijjártó: magyar–orosz vasúti vegyesvállalat jön létre
Még a tavasszal létrejön az a magyar–orosz vasúti vegyesvállalat, amelynek célja, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül – közölte a külgazdasági és külügyminiszter ma, a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter: a forradalom szelét ma már keletről fújják
Az egyik legnagyobb kínai autóipari beszállítónak számító Baolong csoport szigetszentmiklósi beruházásával újabb lendületet kap a Magyarország és Kína közötti gazdasági együttműködés, amelyből hazánk rendkívül sokat profitál – közölte Szijjártó Péter csütörtökön. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül globálisan.Szijjártó Péter: Nobel-békedíjat Donald Trumpnak (videó)
Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Arab Emírségek stabilizáló szerepét a Közel-Keleten, beleértve ebbe az Izraellel kötött békemegállapodások aláírását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Dubajban.Szijjártó: Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Arab Emírségek stabilizáló szerepét a Közel-Keleten
Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Arab Emírségek stabilizáló szerepét a Közel-Keleten, beleértve ebbe az Izraellel kötött békemegállapodások aláírását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Dubajban.Szijjártó Péter: ötvenmilliárd forintos beruházással hétszázhúsz új munkahely jön létre Újhartyánban
A lökhárítók gyártásával foglalkozó REHAU-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával hétszázhúsz új munkahely jön létre Újhartyánban – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a német vállalat üzemavató ünnepségén hangsúlyozta, hogy a beruházásért hatalmas nemzetközi verseny folyt, ugyanis a cégcsoport a világ több mint hatvan országában mintegy százkilencven helyszínen van jelen.Szijjártó: a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is
Szijjártó Péter is felszólalt a kedden megrendezett budapesti pénzügyi csúcstalálkozón. A tárcavezető vitaindító felszólalásában úgy fogalmazott, az elmúlt tizenkét év és azon belül is különösen a tavalyi év teljesítménye bizonyítja, hogy a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is.Orbán és Szijjártó: Magyarországnak nem érdeke a háború
A magyar vezetők a kelet-európai békén ügyködnek a maguk eszközeivel, miközben Oroszország és az Egyesült Államok egyelőre nem siet megoldani az ukrajnai konfliktust.Szijjártó: A birodalom ellen csak egységesen lehet védekezni
Az áprilisi országgyűlési választáson eldől, hogy folytatódhat-e a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszáló politika, vagy visszatér a birodalmi akaratnak való kiszolgáltatás időszaka – mondta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a madéfalvi Siculicidium-emlékműnél.Ajánljuk még

















