szijjártó péter
Háromszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adott kölcsön Magyarország Szlovéniának
Magyarország háromszázezer adag AstraZeneca vakcinát adott kölcsön Szlovéniának, hogy az fel tudja gyorsítani oltási kampányát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Ljubljanában, Janez Janša kormányfővel és Janez Poklukar egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Kiemelte: azért tudnak segíteni, mert Magyarországon van elegendő oltóanyag ahhoz, hogy mindenkit be tudjanak oltani, aki regisztrált.Szijjártó Péter: Magyarország kiáll Izrael mellett
Magyarország kiáll barátja, és szövetségese, Izrael mellett – hangsúlyozta keddi jeruzsálemi találkozójukon Szijjártó Péter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek. A külgazdasági és külügyminiszter sajnálatosnak nevezte, hogy egyes nemzetközi politikai szervezetek elvitatták azt a tényt, hogy Izraelt egy terrorszervezet támadta meg.Szijjártó Péter: Magyarország mobil óvóhelyek gyártásával izraeliek ezreinek a biztonságát fogja elősegíteni
Magyarország nemcsak szavakban áll ki Izrael mellett, hanem mobil és taktikai óvóhelyek gyártásával izraeliek ezreinek a biztonságát fogja elősegíteni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Petach Tikván tartott sajtótájékoztatóján keddi, egynapos izraeli látogatásán. „Magyarország stratégiai jelentőséget tulajdonít a magyar-izraeli együttműködésnek, s mi nem csak beszélünk erről, hanem teszünk is róla. Ma megállapodást ír alá egy izraeli védelmi ipari vállalat és egy magyar építőipari vállalat, ennek értelmében izraeli megrendelésre Magyarországon ezernél is több olyan speciális mobil és taktikai óvóhelyet fognak legyártani, melyeket aztán később, itt Izraelben fognak használni a rakétatámadásokkal szembeni védekezésben" – jelentette be a miniszter.Szijjártó több mint negyvenmilliárdos magyar élelmiszeripari beruházást jelentett be Üzbegisztánban
Öt magyar élelmiszeripari vállalat negyvenkétmilliárd forintnyi beruházás előkészítését folytatja Üzbegisztánban, ez azt jelenti, hogy magyar növényi olajgyár, szarvasmarhatelep és zöldségtermelő üzem jön létre Közép-Ázsia egyik leggyorsabban növekvő gazdaságában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az üzbég fővárosban, Taskent a közmédiának.Szijjártó Péter állami kitüntetést adott át Vang Ji kínai külügyminiszternek
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek hétfőn a távol-keleti ország Kujcsou tartományában. A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.Szijjártó Péter hét országot látogat meg az öt napos keleti túrája során
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy zsúfolt hét áll előtte. Mint fogalmazott, öt nap leforgása alatt hét országot fog meglátogatni, amely közel huszonkétezer kilométer távolságot, és harminckét és fél óra repülést fog felölelni. A tárcavezető ehhez egy külön térképes animációt is közzétett, amelyen a helyeket mutatja be, ahova repülni fog – számolt be a liner.hu.Szijjártó Péter: A béke törékeny dolog, meg kell becsülni, fenn kell tartani
Mi, európaiak szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az elmúlt évtizedeink alapvetően békében teltek. A világ számos más, többé vagy kevésbé távoli pontján ez nincs így: háborúk, fegyveres összecsapások, befagyott konfliktusok keserítik az emberek mindennapjait – hangsúlyozta közösségi oldalán Szijjártó Péter, aki magyar honvédeket köszöntött a békefenntartók nemzetközi napján.Moldovába is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok
Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon – azaz karantén- és tesztkötelezettség – nélkül utazhatnak a két ország között – tette közzé a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon szombaton.Boris Johnsonnal tárgyalt Orbán Viktor – Az utazási könnyítések a brit kormányon múlnak (frissítve + videó)
Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai abban az időben fejlődtek ki, amikor mindkét ország az Európai Unió tagja volt, ez az időszak azonban elmúlt, a Brexit lezajlott, és a feladat most a Brexit utáni időszak együttműködési formáinak kialakítása – mondta pénteken, Londonban Orbán Viktor, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. Szijjártó Péter a megbeszélés kapcsán elmondta, hogy minden megállapodás megvan a Brexit utáni együttműködéshezAjánljuk még

















