szijjártó péter
Szijjártó: legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak
Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak - mondta a Pekingben tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva. A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal háromoldalú projektjéről először a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen. Ezután volt a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülése.Szijjártó: Negyvenöt milliárd forintos erőművi beruházást valósít meg Kína Magyarországon
Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között - mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.Szijjártó: vannak közös pontok Németországgal a migrációval kapcsolatban
Sok közös pont van Magyarország és Németország között a migrációs válság megítélésében, de Magyarország elutasítja a kötelező elosztást és nem enged abból, hogy a biztonság a legfontosabb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben a Phoenix német országos közszolgálati televíziónak.Szijjártó: folyamatosan javítani kell az együttműködést Németországgal
Németország Magyarország stratégiai szövetségese és barátja, amellyel folyamatosan javítani kell az együttműködést és fenn kell tartani a párbeszédet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben a német külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után.Szijjártó: nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani
Nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani, nem azért kell tenni nagy erőfeszítéseket, hogy legálissá tegyék az illegális migrációt, hanem azért, hogy békés körülmények között élhessenek az emberek a hazájukban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott kormányközi tárgyaláson, hétfőn New Yorkban.Szijjártó: elutasítunk minden Izraellel szembeni elfogult kritikát, ez a jövőben is így marad
Magyarország támogatja, hogy az ENSZ-közgyűlés következő elnöke az ecuadori külügyminiszter legyen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az MTI-nek.Szijjártó: A kormánynak a magyar emberek biztonsága a legfontosabb
A kormány a magyar emberek biztonságának megvédését tekinti a legfontosabb feladatának, hiszen a választásokon erre kapott kötelezettséget és felhatalmazást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Soros jótékonysági szervezete képtelenségnek tartja a magyar kormány vádjait
Szijjártó Péter csütörtökön az amerikai CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány azért hagyja el Magyarországot, mert nem akarja felfedni pénzügyi forrásait.Szijjártó Péter: Az Egyesült Államok újra úgy tekint Közép-Európára, mint természetes, stratégiai szövetségesére
Szijjártó Péter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval szerdán Washingtonban folytatott megbeszélése nyomán rámutatott: Obama elnöksége idején Közép-Európa lekerült az amerikai külpolitika pozitív napirendjéről, de ez megváltozott.Ajánljuk még















