szijjártó péter
Szijjártó: Az amerikai külügy ne oktasson ki más országokat a liberalizmus leple alatt
Szijjártó szerint a politikai korrektség időszaka befejeződött, az európai és az amerikai választóknak elegük van a kétszínűségből. Mint fogalmazott, a szavazók arra kényszerítik a politikusaikat, hogy bátran viselkedjenek és néven nevezzék a kihívásokat – nyilatkozta Szijjártó Péter egy osztrák lapinterjúban, hozzátéve, Magyarország egy erős Európában érdekelt.A románok szerint a magyarok nem tartják be az európai értékek szellemét
A román külügyminisztérium szerint a magyar vezető politikusok utóbbi időben elhangzott nyilatkozatai nem felelnek meg az európai értékek szellemének, amelyeket Románia védelmez - közölte az Agerpres hírügynökség szerdán, Ionut Valcu külügyi szóvivőt idézve.Ez a beszéd!
Történt az, hogy Szijjártó Péter ezen a héten megtiltotta minden magyar diplomatának és külügyminisztériumi dolgozónak, hogy bármilyen módon részt vegyen Románia december 1-i nemzeti ünnepén. Kilencvennyolc évvel ezelőtt, 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amely kimondta Gyulafehérváron Erdély egyesülését a Román Királysággal.Szijjártó szerint hazánk lett Kína európai terjeszkedésének bázisa
Mára sikerült elérni, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének Magyarország legyen az egyik legfőbb bázisa - jelentette ki Pekingből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. „Ha a kínaiak gazdaságról és Európáról gondolkodnak, akkor most már leginkább Magyarország jut eszükbe" - mondta el a miniszter, aki négy órán át tárgyalt kínai kollégájával, Vang Jivel.Szijjártó: Pharaon vízuma tavaly őszig volt érvényes, innentől ez nem a külügy asztala
A Külgazdasági és Külügyminiszter újságírói kérdésre úgy válaszolt, a bejrúti konzulátuson kiállított vízum tavaly október 14-éig volt érvényes. Innentől az ügy a bevándorlási hivatalra, vagy a belügyminisztériumra tartozik.Trump: „I'm a big fan of Hungary”
Donald Trump megválasztott amerikai elnök Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki az amerikai magyarok támogatásáért, és elmondta azt is, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki, budapesti rendezvényen újságírói kérdésre válaszolva.Ajánljuk még

















