szikra mozgalom
Rákosi Mátyástól kölcsönzött szlogennel tüntetnek Jámborék az egyik budapesti kaszinó előtt
„Fizessetek, gazdagok” felkiálltással tüntet a kommunista elveket nyíltan valló Szikra Mozgalom a budapesti Vigadó utcában lévő Las Vegas Casino Tropicana előtt, élén a nemrég a parlamentbe bekerülő, a felszólalásait bizonytalanul a laptopjáról felolvasó, olykor nyárfalevélként remegő Jámbor Andrással. A bejáratot eltorlaszoló maroknyi ember azt követeli, hogy államosítsák a kaszinókat és a kormány ne a kisemberekkel fizettesse meg a válságot, hanem azokkal, akiknek óriási a vagyonuk, mégsem adnak a közösbe.Jámbor András a havi egymilliójából 180 ezret adományoz saját mozgalmának, de az óvodásoknak is jut háromezer
Jámbor András igen bőkezűnek tartja magát: Facebook-oldalán el is dicsekedett, hogy kiknek adományozza el a fizetésének az egyharmadát. A baloldali politikus nem törődött az arányokkal: saját mozgalmának a keret felét adja, míg a hátrányos helyzetű óvodások háromezer forintot kapnak csak.Jámbor András: azért akarok a parlament jegyzője lenne, mert baromi sok pénz jár érte (videó!)
Jámbor András a józsefvárosi neomarxista politikai kultúrenklávé ellenzéki országgyűlési képviselője kendőzetlen őszinteséggel mondta ki, hogy azért szeretne az újonnan megválasztott Országgyűlés jegyzője lenni, mert „baromi” sok pénz jár érte – derül ki egy a Bohár Dániel közösségi oldalán megjelent videóból.Jámbor (?) kommunisták a magyar parlamentben
Az országgyűlési választások a magyar érdeknek megfelelő eredménnyel zárultak, a nemzeti oldal a mandátumok hatvannyolc százalékát – százharmincötöt – szerezte meg, szemben a „Legyőzzük Orbánt!” szlogennel hadba induló, a magyarok sértegetését hobbiként és egyben pártprogramként is űző baloldali konglomerátummal, amelynek mindössze ötvenhét mandátummal kell beérnie az elkövetkező négy évben. A sok pozitívumon túl, némi keserűséggel is kell számolnunk április 3-a után, a parlamentbe ugyanis bejutott – több hasonlóan kiváló hazafi mellett – Jámbor András is. A frissen megválasztott képviselő az ATV Egyenes beszéd című műsorában értekezett „ambiciózus” terveiről.Független, objektív és meglepő módon szocialista: az MSZP és a Párbeszéd támogatásával indul 2022-ben a Mérce volt főszerkesztője
Nem újdonság, hogy a függetlenobjektív újságírók, médiaszemélyiségek végül valamelyik baloldali pártban kötnek ki, így valószínűleg attól sem fog senki a szívéhez kapni, hogy Jámbor András az MSZP–Párbeszéd frakcióba ülne be, ha esetleg parlamenti mandátumot szerezne jövőre. Az ellenzéki oldalon pedig szerencsére igazi műértőkkel van dolgunk, akik nem hagynának veszni egy ilyen kiegyensúlyozott médiaszemélyiséget, ezért gyorsan le is csaptak Jámborra: Karácsony és az MSZP–Párbeszéd nevű minikoalíció bejelentette, hogy viszontszereti Jámbor Andrást, és támogatja ambícióit.Vérkommunista mosolygós álarcban – Karácsony-tanácsadó szervezi a „kommunista” Fudan Egyetem ellen a mai tüntetést
Amikor elértük az ötmillió beoltott főt, hazánkban feloldották a járványügyi korlátozások egy részét, és mivel ennek értelmében már tüntetést és gyűléseket is lehet tartani, nem meglepő, hogy Karácsony Gergely és csapata a lovak közé csap. Szombat délutánra hirdettek megmozdulást a Diákvárosért, és természetesen azért, hogy a Fudan Egyetem ne épülhessen meg Magyarországon. Nemcsak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és az egész balliberális oldal tiltakozik a Fudan megépítése ellen, hanem Jámbor András is. Az a Jámbor, aki a tüntetés szervezője, és aki korábban nemcsak az Indexnél dolgozott, hanem a Mérce.hu főszerkesztője lett, majd onnan is távozott. Jámbor korábban egyik publicisztikájában kiállt a PestiSrácok.hu újságírójának, Füssy Angéla gyermekét szexuális erőszakkal fenyegető férfi mellett is. Jelenleg a főpolgármester egyik tanácsadója, a Szikra Mozgalom alapítója, az előválasztás egyik induló jelöltje Budapest 6. számú választókörzetében.Ajánljuk még














