színészek
Köszönjük az SZFE hallgatóinak, hogy megmutatták a "művészetüket"! (újabb "alkotással" frissítve)
A linkelt videóban 4 perc 50 másodperc után láthatjuk, hogy mire adunk ki évente kétmilliárd forintot. Szerencsére az elején van, ezért nem kellett sokat megnézni belőle annak a bátor olvasónknak, aki szólt, hogy 4 perc 50 másodperc után kezdjük el figyelmesen hallgatni a "remek" előadást. Itt az ideje, hogy elgondolkozzunk, megér-e ez nekünk ennyi pénzt? Bármennyit? Művésznek lenni nem alapvető emberi jog (remélem), de ebben csak az a művészet, hogy találni tudnak olyan hülyéket, aki szerint igen. Ez a csepűrágásnak is az alja. És nem azért, mert bárkin is gúnyolódik, hanem azért, mert azt hiszi, hogy ilyen a gúnyolódás. A (kis)szobaszínházak leendő sztárjai érzik, hogy sosem fognak még egyszer ennyi ember előtt fellépni, ennyi figyelmet kelteni. Egy színészi pálya csúcspontját láttuk. (A videó három percen túli fogyasztása mentális károkat okoz, ne "ragadjon" előtte!) És egy másik videó is felbukkantazóta, ezt sem szabad kihagyni, régen ezt hívták csasztuskának. Hát nem hiányzott. Ajánljuk még
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?