Pesti Srácok

Nehezen döcög a forradalom, panaszkodnak a polgártársak (PS-videó)

Miután mindenkit betömködtek mindenféle jól fizető fővárosi önkormányzati állásokba, nem igazán maradt épkézláb mozgalmár politikus a baloldalon. Így aztán előrángatták a színészeket, és velük játszatják el a show-t, velük mondatják el a drámai szövegeket. Tavaly az ordenáré káromkodás volt az ellenzéki banzájok fő attrakciója, idén az önsajnáltató, drámai ripacskodás. Ehhez próbált felnőni az álcivil holdudvar a keddi tüntetésen, amelyen a fellépők másfél órán át kísérleteztek a kicsi, de lelkes közönség tűréshatárával. Az eredmény, hogy ezen a baloldali táboron bármilyen demagógia és bármilyen hazugság csont nélkül átmegy.

Nem bírtak az egójukkal a balliberális álcivilek és színészek, mindenki ott akarta látni önmagát a színpadon, és hallani önmagától valami rettentő fontos gondolatot. Még mindig nem jutottunk dűlőre, hogy egy hosszúra nyúlt, feszültségoldó onanizálás volt ez, aminek a végén megkönnyebbültek, vagy csak simán rázúdították a világra a kilátástalanságukat, hogy a világ is olyan frusztrált legyen, mint ők. Ha ez a baloldal (márpedig a megjelent, mérsékelten lelkes arcú politikusokat elnézve ez), akkor iszonyú lelkiállapotban van. Miután a budapesti önkormányzati mámorból felocsúdva kiemelték a fejüket a pezsgős vödörből, szembesültek vele, hogy továbbra sem ők kormányozzák az országot, ráadásul változatlanul gyűlölik egymást, és ádáz mogyorózás zajlik a színfalak mögött, immár a 2022-es választásra helyezkedve. Már amelyik párt egyáltalán megéli azt.

És csak ömlött, ömlött a panasz meg a harag... Az egészségügybe fektetett százmilliárdok ellenére úgy adják elő, mintha a kórházban meghaló embereket maga Orbán Viktor ölné meg. A javuló PISA-eredmények ellenére ragaszkodnak az oktatás összeomlottságához, és klímagyilkosként gyűlölik a karbonsemlegesség mellett elköteleződött kormányt, miközben Magyarország az EU egyik legkisebb széndioxid-kibocsátója. Aggódnak a bírók függetlenségéért, de ha egy bíró kienged valakit, aki másnap megöli a gyerekeit, az szerintük a kormány bűne. A Gyurcsány és Bajnai országlásából megörökölt, félmillió mélyszegényből a szegények közé felkapaszkodott négyszázezer ember ellenére ragaszkodnak a nyomorgó tömegek víziójához, hiszen szükségük van rájuk. A kultúrmarxista baloldalnak mindenkire szüksége van, akiből áldozati csoportot lehet kreálni, hogy rájuk foghassák: a kormány áldozatai. Aztán egy-egy elszólásból kiderül, hogy kőkemény társadalommérnökösködés a valós céljuk. Nézze meg videónkat!

Ellenzéki Tüntetés 1-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 2-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 3-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 4-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 5-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 6-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 7-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 8-HPGy
Ellenzéki Tüntetéss 9-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 10-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 11-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 12-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 13-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 14-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 15-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 16-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 17-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 18-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 19-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 21-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 22-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 23-HPGy
Ellenzéki Tüntetés 24-HPGy

PestiSracok facebook image

Képgaléria: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.