Pesti Srácok

szja-mentesség

Ösztönzőek a családtámogatások, de nem lehet előre tudni, hogy ki mikor érik meg arra, hogy szülővé váljon (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 szeptember 27.
Más európai országokkal ellentétben Magyarországon hatalmas összegeket fordít a kormány a családtámogatási rendszerre, Orbán Viktor pedig az őszi ülésszak első napján elárulta, hogy tovább szeretnék bővíteni az intézkedések tárházát. A miniszterelnök belengette, hogy egy olyan javaslaton dolgoznak most, amely azt segítheti elő, hogy a nők korábban vállalják első gyermeküket. Még nincs döntés róla, de a tervek szerint azzal ösztönöznék a fiatalokat a mielőbbi gyermekvállalásra, hogy a 25 és 30 év közötti nőknek, akik ebben az időintervallumban adnak életet első gyermeküknek, harminc éves korukig elengednék a személyijövedelemadó-kötelezettségüket. Harminc–negyven évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy egy nő ebben a korban szült először. A PestiSrácok.hu által megkérdezett pszichológus szerint ennek egyik oka az volt, hogy ez egy társadalmi elvárás is volt a nők felé, másrészt többgenerációs családok éltek együtt, így a nagyszülők segítettek a gyerekek körül. Ma már viszont az életszakaszok is eltolódtak, sokan pedig az anyagiakra hivatkozva nem vállalnak korán gyereket, mert az egzisztencia kiépítése került előtérbe. Gyarmati Rita szerint azonban nem lehet tudni, hogy ki mikor áll készen arra, hogy szülővé váljon, ugyanakkor egy gyermek hatalmas személyiségformáló erővel bír. A fiatalabb és idősebb szülőknek azonban egyaránt megvan a maga előnye és hátránya. Egy általunk megkérdezett anyuka szerint azért jó fiatalon családot alapítani, mert a szülő fizikálisan aktívabb és korban is közelebb áll a gyermekeihez, ráadásul most rengeteg támogatást is biztosít az állam, ami az ő életükben is sokat segített. Nem utolsó sorban pedig a munka világa is idejében visszatérhet a nő életébe.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?