szlovák választások
Szijjártó: nem avatkozom be Szlovákia belügyeibe, a Szövetség meghívására jöttem
A külgazdasági és külügyminiszter nem lát kivetnivalót abban, ha néhány nappal a szlovákiai választás előtt a Szövetség jelöltjeivel vesz részt nyilvános eseményen. Szijjártó Péter az Új Szó című lapnak adott interjújában azt mondta, egyetlen célja, hogy Magyarországnak és Szlovákiának jó viszonya legyen, de elismerte: vannak témák, amelyekben soha nem fog a két ország egyetérteni. Ugyanakkor azt is szeretné, ha újra lenne a szlovákiai magyarságnak képviselete a parlamentben Szlovákiában.Szijjártó Péter: a Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait
A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a szlovákiai Borsiban.Brüsszelben már aggódnak, hogy Fico, a „baloldali Orbán” nyeri a választásokat
A Le Point online felületén megjelent cikkre hivatkozva a Mandiner arról ír, a szlovák parlamenti választások előtt Robert Fico, a „baloldali Orbán” vezet a közvélemény-kutatások adatai szerint. Az elemzés szerint Fico győzelme véget vethet Orbán Viktor elszigeteltségének.Lánczi Tamás: jó döntés lenne a magyar párt bevonása a szlovák kormányba
Jó döntés lenne az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség bevonása a szlovák kormányba, mert a magyarok kompromisszumképesek - hangsúlyozta Lánczi Tamás politológus az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában. Lánczi Tamás a szombati szlovákiai parlamenti választással kapcsolatban azt mondta, hogy jelenleg Robert Fico pártja tűnik a legnépszerűbbnek, de várhatóan nem tud majd abszolút többséget szerezni, koalíciós kormányt kell alakítani, és több pártot is be kell vonni.A Soros-szervezetek a szlovák politikai folyamatokra is nyomást gyakorolnak
Cikksorozatot indított a Tűzfalcsoport, hogy lerántsák a leplet arról, kik és milyen eszközökkel avatkoznak bele a szlovák politikai folyamatokba. Mint írják: Soros György már 1992-ben létrehozta alapítványát (Nyílt Társadalom Alapítványok Pozsony – OSFB) Szlovákia későbbi fővárosában.Az azóta eltelt időszak alatt az amerikai spekuláns korlátlan anyagi erőforrásai, illetve a kulcsfontosságú pozíciókba ültetett bizalmasai révén a szlovákiai politikai életet, az (ál)civilszférát és a sajtót is befolyása alá vonta - írja tényfeltáró írásában a Tűzfalcsoport. A blog azt is felidézi, hogy elég csak a Soroshoz számos ponton köthető ZuzanaČaputová jelenlegi államfő személyére; a szlovák (illetve helyi érintettségű) szervezetekhez 2016 és 2021 között érkező, közel 6,2 millió dollárra; vagy az OSF által több tízmillió dollárral támogatott Media DevelopmentInvestmentFund (MDIF) tulajdonszerzésére gondolni az ország második legnagyobb kiadóvállalatában.Egy felmérés szerint simán nyerné a nacionalista balos Fico a szlovák választásokat, a magyar pártszövetség is bejutna a parlamentbe
A felvédéki magyar Ma7.sk hírportál idézi azt a Polis közvélemény-kutató által szeptember 16–20. között végzett felmérést, amely szerint a parlamenti választásokat a Smer–SD nyerné, több mint 24 százalékos eredménnyel, míg a Szövetség 5,4 százalékkal bejutna a törvényhozásba.A felvidéki magyarság egyre inkább érzi a választások súlyát
A felvidéki magyarság egyre inkább érzi a szeptember 30-án esedékes szlovákiai parlamenti választás súlyát – vélekedett a Szövetség elnevezésű magyar párt elnöke pénteken az M1 Ma reggel című műsorában. Forró Krisztián a Dunaszerdahelyen készült interjúban azt mondta: a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a Szövetség egyre erősödik, a polgárok pedig egyre inkább a párt felé fordulnak.Videón mutatják be a felvidéki magyaroknak, miért fontos, hogy részt vegyenek a szlovákiai választáson
Egy videót tett közzé a Piros7 felvidéki magyar hírportál, amiben arra hívják fel a figyelmet, hogy miért fontos, hogy a felvidéki magyarok részt vegyenek az előrehozott szlovákiai országgyűlési választáson. Két kitalált fiatal dolgozó példáján mutatják be mindezt.Javul a felvidéki magyar pártközösség népszerűsége, a parlamenti küszöböt is meghaladhatja
A magyarok szempontjából kedvező lenne az alacsony részvétel a szeptember 30-i szlovákiai parlamenti választáson, de a sikerhez szükség van arra is, hogy a magyar pártok megszólítsák a bizonytalan szavazókat – mondta Öllős László politológus az M1 aktuális csatornán csütörtökön.Ajánljuk még

















