Elérték, ami a magyarokat megilleti - Több mint ötven vasútállomáson lesz magyar felirat SzlovákiábanSMSusánszky Mátyás Világugar 2017 február 11. Valamiért kevéssé kapott publicitást a Szlovák Államvasutak bejelentése, miszerint 54 település vasúti megállójában helyeznek ki magyar nyelvű állomásnév-táblát. A kétnyelvűsítő "gerillaakcióikról" elhíresült Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistája szerint éppen azért fontosak az alulról jövő kezdeményezések, mert a szlovákiai magyar pártoktól csak annyi támogatásra számíthat a kétnyelvűség ügye, amennyit a közösségi elvárások kikényszerítenek. Hozzátette, a jelentős eredményt övező csend feltehetően annak köszönhető, hogy a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt azzal a feltétellel járult hozzá a vasúti kétnyelvűséghez, hogy a Híd azt nem veri nagy dobra. Mi ezt most megtesszük.
Totova nem élte túl a Totova-ügyet Magyar ugar 2017 február 7. Eltűnt A Dal című műsorból Totova, és ismét Tóth Gabival lehet találkozni benne. Az egy-két hete még a művészneve mellett kitartó, és a bírálatokra válaszul a szabad akaratról facebookos esszét rittyentő énekesnő művészneve hamar lekerült a napirendről. A névbalhé hátteréről megkérdeztük a Felvidéken névmagyarosítási kampányokat szervező Via Nova egyesület képviselőjét is.
Bravúros győzelem a szlovákok ellen a tenisz Davis KupábanPPestiSrácok.hu Sport expressz 2017 február 5. Fucsovics Márton négyszettes csatában, bravúrral legyőzte Martin Kližant a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában rendezett Szlovákia–Magyarország párharc vasárnapi első egyes mérkőzésén, Pozsonyban, ezzel a magyarok 1:3-as behozhatatlan előnyre tettek szert, és szeptemberben a világcsoport rájátszásában folytatják – 1995 óta először.
Különleges rendőrségi egységet hoztak létre a szélsőségesség elleni harcra SzlovákiábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 1. A szélsőségesség, azon belül a fasizmus különböző megjelenési formái elleni küzdelem, illetve a terrorizmus megelőzése lesz a feladata Szlovákiában annak a különleges rendőrségi egységnek, amelynek létrejöttét Robert Fico kormányfő jelentette be belügyminiszterével és az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán Pozsonyban.
Uniós jogszabályba ütközik a szlovák kárpótlási törvény, de Pozsony megregulázását megfúrta az Európai Bizottság Magyar ugar 2017 január 24. Diszkriminálta a kitelepített magyarokat és leszármazottaikat a 2003-as szlovák kárpótlási törvény, és ezt már az Európai Bizottság is elismerte. Szlovákia elszámította magát az időzítéssel, az Európai Bizottság viszont nem szívesen megy bele a kényes kérdésbe, ezért inkább kifogásokat keres, hogy miért nem kell betartatnia a saját demokratikus alapszabályait. A PestiSrácok.hu által megszólaltatott szakértők szerint kénytelenek vagyunk belemenni a bizottság játszmájába, és annyi érintettet kell találni, amennyit már nem hagyhat figyelmen kívül az európai jogállamiság legfőbb őre.
Extrém hideg Európában: még Ororszországban is iskolai szünetet rendeltek elPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 január 9.
Fico üzent – elege van a romákbólPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 december 13. Kemény üzenetet küldött a romáknak Robert Fico – írja az MNO.hu. A szlovák miniszterelnök pártja kongresszusán azt mondta, a rendőrség mellé áll és kész minden konfliktust vállalni, de a cigány telepeken rendnek kell lennie.
Óvatosságra inti az ünnepek alatt külföldre utazókat a KülügyminisztériumPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 december 4.
Az energiahordozók és a teknőchús mellett a krumplisalátát is importáljuk – Szakértő Kormány S01E13 Ladikpisztoly július 7.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
A Bizottság szerint nyugodtan lőhetik az ukránok a Barátság-kőolajvezetéket, hiszen van még tartalékunk Magyar ugar