szocializmus
Kubában is beletuszkolják a demokratizálódásba az egyneműek házasságát
A kubai parlament egyhangúlag fogadta el vasárnap a szigetország új alkotmányának tervezetét, melyet augusztus közepétől három hónapig társadalmi konzultációra bocsátanak – jelentette a Prensa Latina kubai hírügynökség. A tervezet ezt követően ismét a törvényhozás elé kerül, majd a – feltételezhetően módosított – dokumentumot várhatóan még az idén népszavazásra bocsájtják.Puzsér Róbert keményen megtaposta az MSZP-t (videóval!)
Puzsér Róbert legújabb videójában precíziós módszerekkel foglalta össze a szociális demagógia, a legújabb kori vulgármarxisták venezuelai sikertörténetét, vagyis mindent, amiért a harmadik világ gerillái, a nagy közös jóllakottságért harcoló forradalmárok valaha is elpusztultak. De nem hagyta ki a gulyás és gyomorsav-szagú kommenizmus dögkútjából felbukkanó a Horn-pufajkások élcsapatának ékét: a zéró-páciens Lendvai Ildikó DNS-éből sorozat-gyártott csini botoxgólemet, és az ezzel a murnaui iszonyattal pároztatott karácsonygergőség legfontosabb, egyben legirritálóbb attribútumait, azaz a vasárnapi nagyszülős ebédek kisunoka-státuszát, azt az irritáló kis pöcsedéket, akinek még mosogatnia sem kell maga után, mert olyan kedvesen, tehetségesen somolyog a törni való szemüvege alatt. Valamint a késő-kádárizmus politikai termékét a “ne sajnáld magadtól a sok jót“, röviden: a milliárdosok szocializmusának életeszményét.Mezőhegyi Gyula: Megalkuvás vagy megújulás?
Az elmúlt ötven évben a hatalmas technológiai fejlődés, a világháborúk és az új filozófiák szintézise együttesen tette a politikát egy eddig még soha nem látott fejlődési pályára. Napjainkban, a virtuális közéletiség korát élve a politika egyszerre távolodott el végzetesen a hétköznapi emberek érdeklődési körétől és tört be a mindennapok legintimebb szegmenseibe, egy újfajta mediatizált termékként. Kérdés, hogy ez a folyamat miként hatott a politikai gondolkodásunkat meghatározó ideológiákra. Mit jelentenek az információs társadalmak korában az eszmék, és mit jelent ezen belül ma a konzervativizmus? (PolgárPortál-publicisztika)Fidesz: az egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt
A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb béremelés – hangsúlyozta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, azt állítva ezzel szembe, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja."A haladáshoz szocialista forradalomra volt szükség" - vörös lázban égnek az amerikai liberálisok
Annak ellenére, hogy néhány éve elképzelhetetlen lett volna: bárki is szocialistának vallja magát Amerikában, sőt, a szó maga igen sértőnek számított, úgy tűnik, hogy egyre többen teszik magukévá ismét az irányzatot, különösen a fiatalok körében. A folyamatot remekül szemlélteti a New York Times egyik nemrég megjelent cikke, amely Lenint és a szocialista forradalmat dicséri óvatosan.Kell-e politikai ökumenizmus a „szétszakadt országnak”? (Vélemény és Polbeat videó)
Magyarország politikai-eszmei kettészakítottsága lassan már közmondásos, noha ez a vélekedés erősen túlzó. A legutóbbi két választást lehengerlő fölénnyel nyerte a konzervatív jobboldal, vidéken pedig először és utoljára 1994-ben tudott fölénybe kerülni a baloldal. A kettészakítottságot ezért sokkal életszerűbb Budapestre szűkíteni, itt ugyanis tényleg létezik a jelenség. Ezt járja körül Huth Gergely és Mező Gábor új dokumentumfilmje, a Szétszakadt Magyarország, amelynek kedd este volt a díszbemutatója az Urániában. A vetítés utáni beszélgetésen szóba került, hogy párbeszéd kéne a két oldal között. A kérdés azonban, hogy mi alapján és miért kéne párbeszéd, megéri, hogy közelebbről ránézzünk. Véleménycikkünk mellékleteként a keddi rendhagyó Polbeat adásunk, azaz a dokumentumfilm bemutatóját követő pódiumvita is megnézhető!Ajánljuk még














