szombathelyi ferenc
Téveszmék, tévhitek, történelmi hamisítások, hazugságok – Szakály Sándor történész és az Öreg
A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. A “szorongást” kifogásnak, az életképtelenséget szabadságnak értelmezik - Ők a “mocskos fideszező” generáció
Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.