Téveszmék, tévhitek, történelmi hamisítások, hazugságok – Szakály Sándor történész és az Öreg
A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni.
A legújabb kutatások szerint a Donnál összesen 41 ezer az elesettek és eltűntek száma. Az is hamis állítás, hogy a magyar katonák ne harcoltak volna hősiesen a szovjet hadsereg ellen. Dokumentumok bizonyítják, hogy az óriási szovjet túlerő morzsolta fel nemcsak a magyar hadsereget, de megfutamodásra kényszerítette a német és olasz haderőt is.
A magyar tiszti becsület megkövetelte a helytállást
– magyarázta Szakály, hozzátéve azt is, hogy Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar főnöke parancsba adta, hogy a tisztek kerüljék az értelmetlen vérveszteséget. A korabeli források szerint százalékos arányban a magyar tiszti állomány 20 százaléka, a legénység 12 százaléka, a munkaszolgálatosok 8 százaléka esett el a harcokban.
Szó esik arról is, hogy Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg parancsnoka megérdemelte-e a halálbüntetést? Szakály Sándor leszögezte, hogy nem érdemelte meg: katona volt, és mint katona, a háborúban teljesítette a parancsot. Ez vonatkozott Szombathelyi Ferencre is, akit átadott a magyar kormány a jugoszlávoknak és szintén kivégezték. Mindkét katonatisztet a rendszerváltás után, 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában felmentette, rangjukat viszont nem kapták vissza. Ezt a köztársasági elnök tehette volna meg, de nem tette. Szakály úgy véli, hogy ez még most sem késő; ezt a tisztességet megérdemlik, már csak a még mindig élő rokonok miatt is.
Európa nagy országai közül többen már 1939-ben térdre estek, a németek uralmuk alá hajtották őket. Magyarország a háború után még öt évig a „béke szigete” volt, tízezrével menekültek hozzánk az üldözöttek, lengyelek, osztrákok, francia, román és más nemzetiségű zsidók, ide, ahol még a zsidótörvények ellenére is biztonságban lehettek. A történész szerint Magyarországon nem volt olyan katonai erő, amely sikerrel vehette volna fel a harcot a német hadsereggel. Ellenállás szerveződött, de azok nem kommunisták voltak – ahogy a marxista történészek állítják –, hanem a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában tömörültek, amelynek elnöke Bajcsy-Zsilinszky Endre volt.
