doni katasztrófa
A Don-kanyar áldozatairól emlékeztek meg Budapesten
A békéhez erő kell, erős honvédség, amely a szövetségeseivel, a nemzeti érdekek védelmében, a szabadság, a kölcsönös tisztelet és fegyverbarátság szellemében dolgozik együtt - jelentette ki a honvédelmi miniszter Budapesten pénteken, a doni katasztrófa áldozatainak emléknapján. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen azt mondta, hogy az erős honvédségnek korszerű fegyverzetre van szüksége, amelynek a lehető legnagyobb részét a magyar hadiipar állítja elő, hogy "a legkisebb mértékben szoruljunk rá" más országokra.Kásler Miklós: a doni hősök nem áldozatok voltak
Méltó módon kell emlékeznünk a doni hősökre, akik nem áldozatok voltak, hanem a hazájukat védték és a hazájukért haltak meg - hangsúlyozta Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a doni hősök emlékére szervezett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. A főigazgató felidézte, hogy 1943. január 12-én 9 óra 45 perckor indult meg a Vörös Hadsereg bevezető támadása Uriv-Sztorozsevoje térségében, amely végül súlyos vereséget mért a magyar 2. hadseregre. A brutálisan véres összecsapásban 50 ezer magyar katona esett el, 50 ezren sebesültek meg és mintegy 28-29 ezer honvéd esett fogságba - ismertette.Ilyen volt képekben a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár doni megemlékezése (GALÉRIA)
A kaposvári Pannon Lovasakadémián a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár doni megemlékezést tartott.Babucs Zoltán a PS-nek: Hagyjuk már a mítoszokat, nem igaz, hogy a magyar katonákat feláldozták a Don-kanyarnál – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Számos mítosz, tévhit kering a történettudományban és a köztudatban a doni katasztrófáról. Például, hogy több mint 100 ezer magyar katona azért halt hősi halált az orosz fronton, mert gyenge volt a fölszerelése; egy másik agyonsulykolt érv, hogy a magyar honvédeket feláldozták a Donnál. Gyakran elhangzik az is, hogy Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg parancsnoka egyértelműen negatív szereplője a történetnek az általa kiadott parancs miatt, holott Jány inkább tragikus hős – állítja Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója. Nem igaz az sem, hogy az orosz frontra kiküldött második magyar hadseregbe kizárólag paraszti származású magyarokat, zselléreket soroztak be; a középosztály, illetve az úri osztály színe java is ott harcolt a Don-kanyarban, számosan közülük elestek – osztja meg legfrissebb kutatásait Babucs Zoltán. A történész hozzáteszi, még mielőtt teljesen erőt venne rajtunk a gyász, amikor a Don-kanyarban elesett magyar katonákra gondolunk, azért szögezzük le: majdnem 70 ezren hazatértek a frontról. A Ferkó Dániel kérdez-ben tévhitek helyett őszintén beszélünk mindarról, ami a második világháborúban a Don folyónál történt a második magyar hadsereggel.Egy korty roham előtt
A tényeket ismerjük, a történelmen nem lehet változtatni. Ahogy elfelejteni sem. Mohács, Trianon, a Don-kanyar – olyan helyek, amik bélyegként égtek bele a nemzeti emlékezetünkbe. Olyan tragédiák, amikről nem feledkezhetünk meg. A következő sorokban nem a felelőst keressük a II. Magyar hadsereg katasztrofális vereségéért, nem magyarázatot, hiszen azt hadtörténészek már ezerszer megtették. Jöjjön hát egy megkésett indoklás arról, miért kell emlékeznünk a fájdalmakra is, ahhoz, hogy egészséges nemzettudattal szemlélhessük a világot.Dacos, kemény elszántsággal – Kern Károly vezérkari tiszt, a doni áttörés hőse
Pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt történt az úgynevezett doni áttörés, amely mindörökre kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar nemzet emlékezetében. A szovjet alakulatok 1943. január 12-én törték át a magyar arcvonalat a Don-kanyarban, a kezdetben hősiesen kitartó, csaknem kétszázezres 2. magyar hadsereg erejét azonban felőrölték az embertelen körülmények, az éhség, a rendkívüli hideg. A hadsereghez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül csaknem 120 ezren estek el, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba. Az évforduló alkalmából a Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán Babucs Zoltán, az intézet munkatársa jelentetett meg rövid írást, amelyben kiemeli: ideje eloszlatni a pártállami tévhitet, hogy „a vezérkari tisztek dőzsölve, jól fűtött házakban, térkép felé hajolva, az arcvonaltól biztonságos távolságban osztogatták a dermesztő hidegben küzdő csapatoknak a parancsokat”, a valóságban ugyanis a tisztek osztoztak a hadsereg sorsában, és amikor úgy hozta a szükség, maguk is fegyvert ragadtak.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nem felejtjük katonáink bátorságát és kitartását
Nyolcvan évvel ezelőtt több tízezer magyar katona sebesült meg, halt meg, tűnt el vagy esett hadifogságba a doni tragédia során. A magyar honvédek alig rendelkeztek hatékony páncélelhárító eszközökkel, a szovjetekhez képest felszereltségük sokkal gyengébb volt – írta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon.Saját hívei szedik szét a kapkodó és populista Momentumot, Gyurcsány mézesmadzagjára cserélte a lelkiismeretét a Jobbik – Gaudi-Nagy Tamás a Karanténvlogban
Gaudi-Nagy Tamás volt a péntek esti Karanténvlog vendége, akivel Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt nemcsak a Jobbikról, hanem az ellenzék legújabb kreténségeiról. Volt muníció, hiszen például momentumos demagógiavonat indult Fegyőrék állomásáról, a lila párt vezetője ugyanis bejelentette, hogy százezer forintot fizetne minden beoltottnak, erre pedig még a saját hívei is leoltották. A srácok a műsorban megemlékeztek a doni katasztrófáról is, a 2. magyar hadsereg tragédiája ugyanis ma is aktuális, ezen kívül a kommunista történetírás hazugságait érdemes minden lehetséges alkalommal cáfolni, és tiszteletet adni a hősöknek. Gaudi-Nagy Tamás 2010 és 2014 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, kiábrándult a pártból, az úgynevezett néppártosodás számára is meghökkentő volt, így részletesen beszélt a műsorban a Jobbik meghasonlásáról és lejtmenetéről, amihez Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd is hozzátette a magáét. Végül a szombaton műsorra kerülő Pesti Riporter adásából is idézett Szabó Gergő, aki Józsefvárosban forgatott, a szebb napokat látott kerületben ugyanis óriási a káosz, amit Pikó és társasága bő egy év alatt hozott össze. Romló közbiztonság és köztisztaság jellemzi Józsefvárost, miközben Pikó András legnagyobb gondja, hogy a drogos balhéiről is híres szélsőbaloldali szórakozóhely, az Auróra továbbra is nyitva lehessen. Már a korábban a kampányt támogató baloldaliak is elfordulnak a kerület vezetésétől, azonban Erőss Gábornak, a Párbeszéd alpolgármesterének így is csak a visszamutogatásra és demagóg szólamokra futja, amit a srácok ugyancsak keresetlen szavakkal tárgyaltak ki. Nézzétek meg a mostani adásunkat is, nem bánjátok meg, mert pörgős, sok témát felölelő és szókimondó Karanténvlogot láthattok!Kétségbeesett momentumos vergődés: százezer forintot fizetnének az oltásért, de demagógia az nuku (Karanténvlog!)
Lehet, hogy túltolta a demagógiabiciklit a Momentum, hiszen a nagy ellenzéki összefogás lila gyöngyszeme szerint minden magyar embernek százezer forintot kéne kapnia a kormánytól, ha beoltja magát. Ezt a populista grízgaluskát már Fegyőr saját hívei is nehezen viselik, akik csalódottak, mérgesek és nem értik, hogy ez a demagógia hogyan pattanhatott ki vezérük fejéből. Pedig ebben legalább következetes, a hülyeségeket folyamatosan ontja magából – ez természetesen a Karantént is megihlette, ahogy a KISZ-vagyont Gyurcsánnyal trükkös stiklikkel átmentő Varju is bekerült a mai szórásba. A DK nagyágyúja és házi fetrengője szélhámosnak és populistának nevezte Orbán Viktort – tette ezt olyan nyugalommal, mintha nem a szemkilövető, éjjel-nappal hazudó Gyurcsány Ferenc lenne a gazdája. A Karantén a hazai hitványságok megemlékezett a magyar történelem egyik súlyos tragédiájáról is, hiszen hetvennyolc évvel ezelőtt, 1943. január 13-én törték át a szovjetek a Donnál a 2. magyar hadsereg arcvonalát. A magyar katonák becsületesen és utolsó erőig harcoltak, így több ezer társukat mentették meg a szovjet fogságtól, ami tulajdonképpen a halált jelentette volna a számukra. A rengeteg áldozat előtt tisztelgünk és ismét kikérjük magunknak a kommunista történetírás hazugságát, akik folyamatosan lenácizták a magyar katonákat; a szocializmus alatt még beszélni sem lehetett a történtekről, nem úgy, mint más szocialista országokban. Ezen kívül nem hagyhattuk ki a kereszténygyalázó Jobbikot sem, akik most a vidékieket próbálják megszólítani. Fájdalmas látni, hogy a kettőskeresztet hashtagre, a nemzeti felfogást pedig Gyurcsány mézesmadzagjára cserélő Jobbik újabb mélységeket ér el Gyurcsány pincsijeként, végül a saját Trump-támogató, az anyját az antifáknak feljelentő amerikai leszbikus lányról is ejtünk pár keresetlen szót. Ne felejtsétek, este 22 órakor találkozunk a PestiTV-n, a Karanténvlogban, mai vendégünk pedig Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd és jogvédő lesz, a Jobbik korábbi politikusa. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat!Ajánljuk még