Pesti Srácok

Dacos, kemény elszántsággal – Kern Károly vezérkari tiszt, a doni áttörés hőse

Dacos, kemény elszántsággal – Kern Károly vezérkari tiszt, a doni áttörés hőse

Pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt történt az úgynevezett doni áttörés, amely mindörökre kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar nemzet emlékezetében. A szovjet alakulatok 1943. január 12-én törték át a magyar arcvonalat a Don-kanyarban, a kezdetben hősiesen kitartó, csaknem kétszázezres 2. magyar hadsereg erejét azonban felőrölték az embertelen körülmények, az éhség, a rendkívüli hideg. A hadsereghez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül csaknem 120 ezren estek el, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba. Az évforduló alkalmából a Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán Babucs Zoltán, az intézet munkatársa jelentetett meg rövid írást, amelyben kiemeli: ideje eloszlatni a pártállami tévhitet, hogy „a vezérkari tisztek dőzsölve, jól fűtött házakban, térkép felé hajolva, az arcvonaltól biztonságos távolságban osztogatták a dermesztő hidegben küzdő csapatoknak a parancsokat”, a valóságban ugyanis a tisztek osztoztak a hadsereg sorsában, és amikor úgy hozta a szükség, maguk is fegyvert ragadtak.

Babucs példaként a II. Királyi Honvéd Hadsereg kötelékében szolgáló lovag Kern Károly példáját hozza, aki nagyban hozzájárult a hadsereg emberfeletti teljesítményéhez, még akkor is, ha állásaiból utóbb kivetették

A Veszprém vármegyei Hántán született Kern Károly 1942. június 29-én kapott hadibeosztást, a 20. könnyű hadosztály vezérkari főnökeként vonult el Egerből a magyar 2. hadsereg hadműveleti területére. 1942. október 30-án lépett elő őrnaggyá. 1943. március 5-ig volt az egri seregtestnél, ezen időszakban érdemelte ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal (1943. május), a Bronz Signum Laudist hadiszalagon a kardokkal (1943. március 31.) kitüntetéseket, a Tűzkereszt 1. fokozatát, valamint a német Vaskereszt II. osztályát (1942. december 28.).

PestiSracok facebook image

Az egri seregtest eredetileg a magyar 2. hadsereg miskolci VII. hadtestének alárendeltségébe tartozott és a hadsereg harmadik kiszállítási lépcsőjében került ki a Donhoz. Részt vett az uriv–sztorozsevojei szovjet hídfő felszámolását célzó támadásokban (1942. augusztus 10., szeptember 9–16.), amelyek során jelentős veszteségeket szenvedett. Az 1943. január 12-i urivi szovjet betörést követően Sztorozsevojénál két napon keresztül próbálta állásait megtartani, majd osztozott a magyar expedíciós hadsereg zömétől elszakított III. hadtest sorsában és elképesztő veszteségek árán tört magának utat a szovjet bekerítésből. Doni hadműveleti tevékenysége során példának okáért az egri 14. honvéd gyalogezred 4300 fős állományából véres vesztesége 1933 fő volt, vagyis létszámának 45 százaléka.

Fotó: Dr. Sándor Istvánné Kern Mária családi gyűjteménye

A fiatal vezérkari törzstiszt helytállására a 20. könnyű hadosztály parancsnoka, vitéz Vasváry Frigyes vezérőrnagy úgy emlékezett vissza:

Hozzáteszi:

Amikor a visszaemlékezés szerint a csoport feloszlása után törzsével és szétszórt részekből alakított csoporttal, azaz a Kern-csoport élén, fegyverrel a kezében kitört az orosz gyűrűből, az őrnagy elöljáróinak és munkatársainak, különös megbecsülését is elnyerte. Az őt jellemzők szerint

Szombaton, este 20 órától az M5 TV História a Doni hadműveletről, katasztrófáról lesz szó, többek közt Babucs Zoltán vezető kutatónk részvételével.

Forrás: Magyarságkutató Intézet/Facebook; Fotó: Magyarságkutató Intézet (Dr. Sándor Istvánné Kern Mária családi gyűjteménye)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.