szövetségi választás
Német választás – Az SPD hajszálnyival vezet, de nagyon messze van még a kormányalakítás
Nagyjából azonos eredményt ért el a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), illetve a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió szövetsége (CDU/CSU) a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint. Szakértők szerint bár vasárnap estére meglehet a voksolás végeredménye, a koalíciós variációk nagy száma miatt egyelőre nem lehet megoldani, hogy kik alakítják majd meg a következő német kormányt. Este kilenckor még mindig nincs meggyőző fölénye egyik szövetségesnek sem, az érintettek nyilatkozatai azonban arra utalnak, hogy a szövetségi választást mindegyikük megnyerte. A részeredmények alapján készített becslések szerint három koalíciós összetétel tűnik lehetségesnek. Az egyik a nagykoalíció, a CDU/CSU és az SPD közös kormányzásának folytatása, ezt azonban egyik párt sem szorgalmazza. Helyszíni tudósítások szerint még hetekig, sőt, akár hónapokig is eltarthat, mire kiderül, hogy ki lesz a visszavonuló Angela Merkel utódja. Este kilenckor az SPD alig több mint egy százalékkal vezet. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Honnan jöttek azok a fránya drónok és kinek lehetett érdeke a becsapódásuk?
Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.