sztella kiriákidész
A gyanús vakcinabeszerzés után négymillió euró érkezett az uniós biztos számlájára, de azóta sem tud elszámolni vele
Az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa, Sztella Kiriákidész ciprusi politikus ki sem látszik a korrupciógyanús botrányokból. Kiriákidész asszonynak már a bemutatkozása sem sikerült túl jól, mivel a biztossá való kinevezése után nem sokkal kitört koronavírus-járványt megpróbálta elbagatellizálni. Aztán azzal okozott botrányt, hogy hallani sem akart a brüsszeli bizottság a nyugati vakcinagyártókkal kötött szerződéseinek nyilvánosságra hozataláról. Sőt, kezdetben az Európai Bizottság azt is tagadta, hogy ők szerződtek volna le a gyártókkal, noha a szerződéseken ott szerepelt – többek között – a ciprusi biztos aláírása. A brüsszeli politikusoknak – élén Kiriákidésszel – jó okuk volt tagadni és titkolózni, mivel később kiderült, hogy a biztos asszony számláján megjelent négymillió euró, amivel nem tudott elszámolni. Mivel Kiriákidész családja privatizálta az összes onkológiai intézetet Cipruson, később pedig megdrágították a kezeléseket, ezért a rákbetegeken való nyerészkedéssel is megvádolták. Néhány szó arról, hogy ki lop (2.)
Bár minden párt környékén fölbukkannak svindlerek, nem lehet egy lapon emlegetni a balliberálisok országdúlását a nemzeti pártok kormányzásával. Az MSZP és az SZDSZ szisztematikusan kiárusította, rendszerszinten kifosztotta, végletesen legyengítette, 2010-re az összeomlás szélére sodorta az országot. Simon Gábor, Hagyó Miklós, Hunvald György, Benedek Fülöp, Czeglédy Csaba, Fapál László, Tátrai Miklós, Kolompár Orbán, Zuschlag János, Weiszenberger László, Kaszab Csaba, Wieszt János. Íme, néhány azon baloldali figurák közül, akik felmérhetetlen károkat okoztak az országnak. S akiknek egy része már megjárta, másik része pedig remélhetőleg hamarosan megjárja majd a börtönt.