szudáni polgárháború
Az amerikaiak is kihozták a követségük dolgozóit Szudánból
Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból az Egyesült Államok kartúmi nagykövetségének dolgozóit – derült ki Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint szombaton közzétett bejelentéséből, melyben egyúttal a feszültség csökkentését sürgette a harcok sújtotta afrikai országban.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hazahozzuk a magyarokat Szudánból
A szudáni helyzet azt tette szükségessé, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával, a Terrorelhárítási Központ részvételével és a Magyar Honvédség kapacitásait kihasználva hazahozzuk a magyarokat Szudánból – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.Megkezdődhet a külföldiek kimenekítése Szudánból – Amerikai katonák is készenlétben vannak Dzsibutiban
A szudáni hadsereg szerint zajlanak az egyeztetések a külföldiek kimenekítéséről a harcok sújtotta országból, és az összehangolt evakuáció szombaton megkezdődhet, bár az amerikai kormány egyelőre nem erősítette meg a bejelentést.A TEK készen áll rá, hogy kimenekítse a Kartúmban rekedt magyar állampolgárokat
A Terrorelhárítási Központ a belügyminiszter feladatszabása alapján – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény felhatalmazása szerint – felkészült és készen áll arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdje – áll a TEK közleményében.Kimenekítettek tizennégy magyart a polgárháborúba süllyedt Szudánból
Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.Szudánban a hadsereggel szemben álló milícia beleegyezett a háromnapos humanitárius tűzszünetbe
Beleegyezett a hetvenkét órás humanitárius tűzszünetbe a hadsereggel szemben álló félkatonai milícia, a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) az iszlám böjti időszakot, a ramadánt lezáró háromnapos ünnep, az íd al-fitr idejére.Ajánljuk még