születésnap
Semjén Zsolt: A KDNP feladata az örök értékekhez ragaszkodás
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik, éppen ezért a párt tagjainak feladata, hogy hűségesek legyenek az örök értékekhez és rugalmasak a megfogalmazás tekintetében – mondta Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke vasárnap, Kalocsán.Hetvenöt éves lett a KDNP, a Fidesz szövetségese
A KDNP dolga, hogy képviselje azokat az eszméket és értékeket, amelyek horgonyként rögzítik a Fidesszel való pártszövetséget — jelentette ki Orbán Viktor a párt 75. születésnapjára emlékezve. A kisebbik kormánypárt államtitkárai úgy értékeltek, hogy a kereszténydemokrata értékekkel felvértezett kormányzati politika 2010 óta sikerre viszi Magyarországot.Szülinapos polgármester újrázik Debrecenben, a "cívisvárosban"
A 47. születésnapját éppen ma ünneplő Papp Lászlót, a Fidesz-KDNP debreceni polgármester-jelöltjét és jelenlegi városvezetőt magabiztos, 61,77%-os eredménnyel erősítették meg hivatalában a választók. Debrecen polgármestere az első ciklusát összegezve, még a kampányban kijelentette: az eredmények, amelyeket a város elért az utóbbi öt évben, évtizedekre határozzák meg a hazánk keleti régióinak további fejlődését.Putyin fagylaltot ajándékozott a kínai elnöknek 66. születésnapjára
Egy óriási doboz fagylaltot ajándékozott Vlagyimir Putyin orosz elnök kínai kollégájának, Hszi Csin-ping kínai államfőnek, aki szombaton ünnepelte a 66. születésnapját Dusanbéban, az ázsiai biztonsági csúcstalálkozó helyszínén - közölte az orosz elnöki hivatal és a kínai média.A hároméves Ádámot vendégelte meg Orbán Viktor az Országházban (Videó!)
Harmadik születésnapján vendégelte meg Ádámot a miniszterelnök szombaton az Országházban. A kisfiú a szüleivel érkezett a találkozóra, ahol Orbán Viktorral reggelizett, majd a kormányfő megmutatta neki egyebek mellett a Szent Koronát és az üléstermet; utóbbi helyen azt is elmagyarázta az ünnepeltnek, hogy milyen rendszabályok vonatkoznak az ülésekre.Ma ünnepli 80. születésnapját Balczó András
A háromszoros olimpiai bajnok, tízszeres világbajnoki aranyérmes öttusázó, a Nemzet Sportolója mai napon tölti be nyolcvanadik életévét. Feleségével, Császár Mónikával, a müncheni olimpián bronzérmes tornásszal tizenkét gyermeküket nevelték fel szeretetben és békességben budakeszi házukban, amit Balczó András maga épített.Ajánljuk még