tájékoztató
Operatív törzs: Újabb nyolc halálos áldozatot követelt a járvány, tünetek esetén azonnali, ingyenes tesztet kérhetnek a háziorvosok (Videó!)
Hatszázharminchárom új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járványügyi szakemberek, a kór újabb nyolc halálos áldozatot követelt, akik krónikus betegek voltak – közölte kedden a koronavirus.gov.hu. Az operatív törzs keddi beszámolóján az országos tisztifőorvos elmondta: már több, mint hatszázharmincezer embert teszteltek; a tapasztalatok azt mutatják, hogy a járvány második hulláma jellemzően a fiatalokat érinti. A háziorvosok azonnali, térítésmentes teszteket kérhetnek a tüneteket mutató betegek esetében. Müller Cecília az iskolákban bevezetett reggeli lázmérésről elmondta, hogy a tanintézmények törekedjenek arra, hogy több bejáraton keresztül engedjék be a tanulókat, elkerülve így a sorok kialakulását. Müller Cecília hangsúlyozta, hogy ha a veszélyhelyzet tovább romlik, ismét bevetik az ellátásban a nyugdíjas orvosokat, illetve a rezidenseket. Országos tisztifőorvos: A vidéki enyhítések mellett továbbra is fontos a fegyelem (VISSZANÉZHETŐ!)
Kibővítette a kormány a járvány miatt elrendelt intézkedések következtében részmunkaidőben dolgozók állami támogatását, amely több kategóriában valósul meg; a cél a munkahelyek megtartása – jelentette be az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Bodó Sándor, az Információs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Az intézkedéssel a kabinet a turizmus, vendéglátás mellett kiemelten támogatja az innováció területén tevékenykedő cégeket, amelyek élénk érdeklődést mutatnak a támogatások iránt. Bodó Sándor kijelentette: a kormány célja a munkahelyek megtartása. Az országos tisztifőorvos beszámolója szerint újabb öt esettel, négyszázharmincra emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma, az aktív fertőzöttek száma 1809, közülük 688-an vannak kórházban, csaknem kétharmaduk Budapesten, miközben negyvenöten vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília emlékeztetett, hogy a magyarországi orvosképző egyetemek által elvégzett felmérés járványügyi szempontból rendkívül kedvező képet mutat. Operatív Törzs: Az emberek egészsége érdekében hozta meg a kormány a kijárási korlátozást (Visszanézhető!)
Nem befolyásolja az Operatív Törzs munkáját a korábban meghirdetett veszélyhelyzet időleges hatályon kívül helyezése – válaszolták az illetékesek a PestiSrácok.hu kérdésére a testület pénteki online tájékoztatóján. Kiss Róbert rendőr alezredes portálunk másik kérdésére azt mondta, hogy védőeszközöket jelenleg elsősorban a Távol-Keletről szereznek be az illetékesek, de nem mondtak le azokról a szállítmányokról sem, amelyek korábban Nyugat-Európában rekedtek, és sorsuk egyelőre bizonytalan. Az országos tisztifőorvos a veszélyhelyzet hatályának lejárta miatt – mivel a hosszabbítást a parlamenti ellenzék nem szavazta meg – megtiltotta a nem magyar állampolgárok beutazását hazánkba; a szabálytól csak nagyon kevés, és különösen indokolt esetben lehet eltérni. Müller Cecília hangsúlyozta: továbbra is az a határozott kérése, hogy lehetőség szerint senki ne hagyja el az otthonát, és tartsa be az óvintézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy a vírus terjedésének biztos módja az emberek csoportosulása, emellett arra is kitért, hogy kerülendők a nagyobb családi ünnepségek is. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az Operatív Törzs tájékoztatója előtt kijelentette: a kormány eddig helyes és eredményre vezető döntéseket hozott a veszélyhelyzetben; többek között azoknak is köszönhető, hogy a fertőzés Magyarországon nem terjed olyan drámai módon, mint Dél-és Nyugat-Európában. A járvány terjedése miatt létrehozott hivatalos kormányzati portál, a koronavirus.gov.hu pénteki jelentése szerint péntekig a kór tíz halálos áldozatot követelt, miközben az igazoltan megfertőződött emberek száma háromszázra emelkedett. Magyarországon eddig 9275 emberen végezték el a betegség kiszűrésére szolgáló tesztet, nyolcvannégyen pedig karanténban vannak. Örvendetes ugyanakkor, hogy a betegségből felgyógyultak száma harmincnégyre emelkedett. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.