tajvan
Tajvan közelében egy nap alatt 43 kínai katonai repülőgépet észleltek
Egy nap alatt 43 kínai katonai repülőgépet és hét hajót észleltek Tajvan közelében – közölte szerdán az autonóm terület védelmi minisztériuma.Vajon Amerika tud három háborút is finanszírozni? – A szakértő válaszol
Ha az ukrajnai és az izraeli konfliktus nem lenne, Tajvan képezné az amerikai fókusz elsődleges terepét – hangsúlyozta megkeresésünkre Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársa. A szakértő elmondta, hogy a fegyverkezési verseny egyre nagyobb lendületet nyer, nemcsak Amerikában.Kína vadászrepülőgépeket küldött a Tajvani-szoros fölött átrepülő amerikai gép megfigyelésére
Kína csütörtökön bejelentette, hogy vadászrepülőgépeket küldött a Tajvani-szoros fölött átrepülő amerikai repülőgép figyelmeztetésére és megfigyelésére. Peking Kína részének tekinti az 1949, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormánnyal rendelkező szigetet. Csütörtökön az amerikai haditengerészet 7. flottája arról számolt be, hogy P–8A Poseidon tengeri járőr- és felderítő gépe nemzetközi légtérben repült át a szoros fölött.Rekordszámú kínai vadászgép gyülekezik Tajvan felett
Vasárnap óta 103 kínai katonai repülőgépet észleltek a tenger felett - emelte ki közleményében a tajvani védelmi minisztérium. Hangsúlyozták azt is, hogy ez a szám rekordnak számít a közelmúltban tapasztaltakhoz képest.Tajvanból nem lesz Ukrajna – hirdeti választási programjában a milliárdos elnökjelölt
„A vállalkozók uralmának korszakát” ígéri Terry Gou, a Foxconn technológiai óriásvállalat milliárdos alapítója, aki bejelentette indulását Tajvan elnöki székéért – számol be a 444.hu.Kína a Tajvanra tervezett amerikai fegyvereladás azonnali visszavonását sürgeti
Kína pénteken felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal vonja vissza a tajvani régiónak történő fegyvereladást, mondván, hogy az ügylet súlyosan sérti az "egy Kína" elvét.Az USA újabb több százmillió dollár értékű fegyverszállítmányt küld Tajvannak
Az Egyesült Államok pénteken bejelentett egy új Tajvannak nyújtott fegyversegélycsomagot, amely elérheti a 345 millió dolláros értéket is. A Biden-kormányzat nem volt hajlandó részleteket közölni a csomagban szereplő fegyverekről. Peking már többször követelte, hogy az Egyesült Államok állítsa le a fegyverszállítást Tajvannak.Ajánljuk még