tajvan
Tiltakozást váltott ki Kína első, Amerikát sújtó szankciós csomagja
Határozottan visszautasították pénteken a kínai szankciókkal sújtott amerikai intézmények a pekingi kormány döntését, amelyet a tajvani elnök amerikai látogatásához nyújtott hozzájárulás miatt hozott.Honduras felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal
Megszakította Honduras a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és ezentúl a Kínai Népköztársaság kormányát ismeri el "az egyetlen olyan legitim kormánynak, amely egész Kínát képviseli" – jelentette be helyi idő szerint szombaton a közép-amerikai ország külügyminisztériuma.GEOrgPOLITIKA – Titkos energiafegyver vagy amerikai hisztéria?
Az Egyesült Államok kormánya nem talál magyarázatot a titokzatos „Havanna-szindróma” nevű betegségre, amelyben világszerte, 96 országban már 1500 amerikai diplomata és családtagjaik érintettek. A jelenségre először 2016-ban, Kubában lettek figyelmesek, onnan is a névadás. A nagykövetség dolgozóit fejfájás, szédülés és hányinger kezdte gyötörni. Néhányuknál kisebb agyi sérülést is kimutattak. A külügyminisztérium kiadta a parancsot, hogy a minimumra redukálják a követség alkalmazottainak a számát. Egy idő múlva azonban más országokban is hasonló esetekre lettek figyelmesek az amerikai külképviseleteken.Kína "mélységesen aggódik" az ukrajnai háború eszkalációja miatt
Kína "mélységesen aggódik" az ukrajnai háború eszkalációja miatt, és attól tart, a helyzet kicsúszhat az ellenőrzés alól, ezért a párbeszédet szorgalmazza – mondta Csin Kang kínai külügyminiszter kedden, egy pekingi biztonsági konferencia résztvevőinek. Az Egyesült Államok a hétvégén következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Kína katonai támogatást nyújtana Oroszországnak, amit Peking tagad.A CIA szerint Kína 2027-ben tervezi megtámadni Tajvant
Az amerikai hírszerzés szerint a kínai elnök arra utasította országa hadseregét, hogy 2027-re álljon készen Tajvan lerohanására – közölte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója csütörtökön, Washingtonban.Kína újabb hadgyakorlatot tart a Tajvani-szorosban
Kína nagyszabású tengeri és légi hadgyakorlatba kezdett vasárnap, harci repülőgépeket és hadihajókat indítva Tajvan közelébe - közölte a kínai és a tajvani védelmi minisztérium is.Kína "csapásmérő hadgyakorlatokat" tartott Tajvan térségében
Kína tengeri, illetve légi "csapásmérő hadgyakorlatokat" tartott Tajvan térségében vasárnap, válaszul az Egyesült Államok és az önálló kormányzattal rendelkező sziget provokációjára – közölte vasárnap a kínai hadsereg.Japán a Peking és a Phenjan jelentette fenyegetés miatt növeli a védelmi kiadásait
A Kína és az Észak-Korea jelentette fenyegetéssel magyarázta vasárnap a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik tagja a szigetország védelmi költségvetésének növelését.Belebukott a "kínai veszedelem" emlegetésébe a tajvani kormánypárt elnöke
Caj Jing-ven tajvani elnök szombaton lemondott a kormányzó Demokratikus Haladás Pártja (DPP) vezetéséről, miután pártja több fontos helyen vereséget szenvedett a helyhatósági választáson. A választók Caj Jing-ven pártja helyett számos fontos körzetben inkább az ellenzéki Nemzeti Pártot (KMT) választották az önrendelkezési jogú szigetországban. A választásokon a Tajvanra igényt tartó Kína miatt érzett aggodalmak háttérbe szorultak a helyi kérdések mögött.Ajánljuk még