Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Titkos energiafegyver vagy amerikai hisztéria?

Az Egyesült Államok kormánya nem talál magyarázatot a titokzatos „Havanna-szindróma” nevű betegségre, amelyben világszerte, 96 országban már 1500 amerikai diplomata és családtagjaik érintettek. A jelenségre először 2016-ban, Kubában lettek figyelmesek, onnan is a névadás. A nagykövetség dolgozóit fejfájás, szédülés és hányinger kezdte gyötörni. Néhányuknál kisebb agyi sérülést is kimutattak. A külügyminisztérium kiadta a parancsot, hogy a minimumra redukálják a követség alkalmazottainak a számát. Egy idő múlva azonban más országokban is hasonló esetekre lettek figyelmesek az amerikai külképviseleteken.

Az FBI és a CIA nyomozásba kezdtek, mivel azt gyanították, hogy egy új típusú energiafegyvert vetett be az egyik ellenséges ország. Mind az USA, mind a szovjetek kísérleteztek régebben mikrohullámú fegyverekkel, amelyek az emberi agyra hatnak, ám ezeket a kutatásokat a hidegháború vége fele berekesztették (legalábbis azt állítják). Az USA hét éven keresztül igyekezett kideríteni, hogy mi áll a jelenség mögött, ám most kénytelenek voltak beismerni, hogy a nyomozás nem vezetett eredményre. Annyit közöltek a sajtóval, hogy nem egy ellenséges állam különleges fegyvere áll a Havanna-szindróma mögött. Néhány esetben a klímában található kórokozók voltak a hányinger okozói, de egy követségen „elektroszmogot” és mágneses mezőt feltételeztek a fejfájások kiválójaként.

Civilekre lőttek az Oroszországba beszivárgott ukrán „szabotőrök”, az áldozatok között van egy halott és egy sérült gyermek, a gyermeket kórházba szállították. Az orosz fegyveres erők pedig „minden szükséges segítséget megkapnak, minden szükséges intézkedést megtesznek a szabotőrcsoport felszámolására”. A támadással kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése alapján a következő órákban rendkívüli ülést tart az orosz Biztonsági Tanács – írja az orosz média az Állami Dumából származó forrásokra hivatkozva.

Bahmut központjából adott koncertet a Wagner-csoport. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója közölte a videóhoz fűzött megjegyzésében, hogy a srácok már Bahmut (Artemivszk) központjában vannak.

PestiSracok facebook image

Boris Pistorius német védelmi miniszter hétfőn azt állította, hogy az ország hadserege nincs felkészülve arra, hogy megvédje a nemzetet a katonai agresszióval szemben. A miniszter a szociáldemokrata párti (SPD) képviselőtársaival folytatott megbeszélésen nyilatkozott a Bundeswehr jelen állapotáról és harckészültségéről. Alfons Mais altábornagy, a német hadsereg parancsnoka és legmagasabb rangú tisztje a DPA hírügynökségnek vasárnap azt mondta, hogy az Olaf Scholz kancellár által korábban megígért 100 milliárd euró nem lesz elég ahhoz, hogy az ország fegyveres erői harcképesek legyenek. Hozzátette továbbá, hogy „a hadsereg, amelyet nekem kötelességem vezetni, többé-kevésbé csupasz”.

Az USA komoly katonai segítséget nyújt Tajvannak. Washington összesen 619 millió dollár értékben küld fegyvereket és lőszert a szigetországnak. A támogatás háttere az egyre jobban kiéleződő helyzet az USA és Kína között. Peking már többször fenyegetőzött azzal, hogy elfoglalja Tajvant, mivel az mindig is Kína része volt és az is marad. Az Egyesült Államok egyre ellenségesebb hangot üt meg Kínával szemben, és már burkoltan egy fegyveres akciót is kilátásba helyezett, ha Kína elfoglalná a szigetet, vagy ha belépne Oroszország oldalán a háborúba.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.