taktikai szavazás
Egyelőre terápia és gyászmunka vár az ellenzékre, nem építkezés
Április 12. van. Az ellenzék számára tegnap és tegnapelőtt is a katasztrofális április 9-i nap virradt fel, mint az Idétlen időkig c. filmben, ezért jó okkal feltételezhetjük, hogy ma is. Haragosan, beletörődően vagy az okokat lázasan kutatva viselik az ismétlődő történéseket, és a teljes feladásig is ugyanúgy eljutnak. A lehetőség azonban számukra is nyitott, ahogy a filmben Bill Murray-nek: bárki átváltozhat önmagán kívül másokra is tekintettel levő emberré, és fáradozhat jó célokért. Addig viszont, amíg ez nem sikerül, marad a gyászmunka, amelyen a miszlikbe aprózódott ellenzéki politikum és függetlenobjektív szakmai sajtó egyes szereplői más-más iramban mennek végig.A Jobbik-közeli Iránytű Intézet a MSZP jelöltjeinek szavazására buzdít
A választási hajrában különös egy anomáliára lettünk figyelmesek. A kireszavazzunk.hu, az Iránytű Intézet, a Jobbik agytrösztjének projektje Budapesten több választókörzetben is a taktikai szavazás vívmányához igazodva az MSZP-PM-DK jelöltjeire való szavazásra buzdít. Mit jelenthet ez? Valószínűleg csak annyit, amit sejteni vélünk a háttérben. A Jobbik az első vonalban tagadja, viszont fű alatt erőlteti az fantom-összefogást.Fegyőr meghátrál: visszalépett a momentumos Fekete-Győr András (Videóval!)
Az elkészült kutatásban V. Naszályi Márta végzett az élen, még ha csak hajszálnyival is. Ezért én tartom magam az ígéretemhez, vállalom a felelősséget, és visszalépek V. Naszályi Márta javára a Budapest 1-es választókerületben - jelentette be Facebookon közzétett videó üzenetben Fekete-Győr András.10-15 körzetben számít visszaléptetésekre az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje
Az ellenzéki pártok vezetői felelős politikusok, még 90 százalék az esélye annak, hogy kedden és szerdán, a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről - jelentette be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Gergely.Csobai Vera: Lavírozás, keverések-kavarások
A magyar ellenzéki pártok identitása kétes, teljesítményük kritikán aluli, s a csőd szélén lavíroznak. El sem tudják képzelni, hogy egy megmérettetésen csak úgy egyszerűen, simán, becsületesen is részt lehet venni. Nem – azt nem lehet, hiszen még az esemény előtt két héttel azt sem tudják biztosan, ki kivel, hogyan és miért fog összefogni. Ki az, aki becsapva a választókat magát függetlennek kiáltja ki, és akként is indul a választásokon. Mert ugye a gyakorlatban nincs olyan, hogy független. (PolgárPortál-publicsiztika)Már semmit sem akarnak az ellenzéki jelöltek az esélyességen kívül
Korábban arról volt ismert Magyarország, hogy a tízmillió futball szövetségi kapitány országa, most viszont a választási szakértők szaporodtak el végletesen. Mint afféle bukmékernek, minden ellenzéki agytrösztnek van egy jó tippje, hogy ki az az „esélyes ellenzéki jelölt”, akire még az őt nem annyira kedvelőknek is érdemes szavazniuk a fideszes jelölt legyőzéséhez. Tudományosnak álcázott módon próbálják helyzetbe hozni a taktikai szavazást hirdető oldalak a nekik tetsző ellenzéki jelölteket, és az illetőt rátukmálni az így szavazógépnek nézett választópolgárokra. A legmókásabb ebben, hogy ezek az oldalak sokszor teljesen ellentmondanak egymásnak, így kormányváltó hangulatú ember legyen a talpán, aki kihámozza mindebből a teendőt.Ajánljuk még














