találkozó
A Putyin–Zelenszkij-találkozó feltételeiről beszélt az orosz elnök sajtófőnöke
Interjút adott az Izvesztyija napilapnak Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtófőnöke, Dmitrij Peszkov, amit a Mandiner szemlézett. Az interjúban alapvetően gazdasági, energetikai kérdésekben, illetve Törökország és az elfoglalt területek újjáépítésének témájában hangzottak el az orosz kommunikáció régóta ismert panelei, ugyanakkor egy Putyin–Zelenszkij-találkozó feltételeit illetően Peszkov konkrét kritériumokat is megfogalmazott.Szijjártó: a magyar kormány célja a párbeszéd erősítése Kelet és Nyugat között
Jelentős párbeszédhullám indult a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között a feszültségek csillapítása érdekében, s a magyar kormány célja ennek a folyamatnak az erősítése – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.Márki-Zay beismerte: Bajnaival folytatott „értékes” eszmecserét Londonban
Miközben telehaknizta a magyar nyilvánosságot azzal, hogy a Londonban élő magyarok szavazataiért indul portyára, Márki-Zay útja minden jel szerint Bajnai Gordon ölébe vezetett. Persze annak fényében teljesen más megvilágításba kerül a baloldal miniszterelnök-jelöltjének az útja, hogyha tudjuk: Bajnai a kibontakozó Városháza-botrány elől falcolhatott le a britekhez, utódjelöltje viszont mindenképp meglátogatta volna a „mestert”, akinek politikai teljesítményét rendkívül nagyra becsüli. Ráadásul a Mandiner tegnap leleplezte a titkos találkozót, ezért nem volt más hátra, el kellett helyezni egy vigyorgó fotót Márki-Zay Facebook-oldalán.A Szépművészeti Múzeumban találkozik Orbán Viktor és Ferenc pápa
Sajtóhírek szerint júniusban Ferenc pápa terve az volt, hogy magyarországi látogatása során nem találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal. Most viszont kiderült, hogy mégis találkoznak, mégpedig szeptember 12-én, a Szépművészeti Múzeumban.Ferenc pápa: nem emberséges egy olyan Európa, amely nem védi meg a menekülteket
A bevándorlásról, a közel-keleti és a kelet-balkáni helyzetről is tárgyalt Ferenc pápa és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szombaton a Vatikánban.Júliusban találkozik Angela Merkel Joe Bidennel Washingtonban
Joe Biden amerikai elnök július 15-én a Fehér Házban fogadja Angela Merkel német kancellárt, a látogatás célja "a mély kétoldalú kapcsolatok" további erősítése – jelentette be pénteken Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.Ferenc pápa vélhetően a magyar kormány bevándorláspolitikája miatt nem akar találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal
A Blikk lapértesülése szerint a Ferenc pápa sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel nem akar külön találkozni szeptemberben, amikor Magyarországra jön. Egy forrásra hivatkozva azt mondják: a Vatikán elkerülne minden politikai jellegű találkozót, ami feszültséget generál. A National Catholic Register szerint a Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával.Ajánljuk még

















