találkozó
Trump rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe
Rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe szombaton Donald Trump amerikai elnök.Soron kívüli találkozót tartanak az uniós tagállamok vezetői
Rendkívüli találkozót tartanak ma az Európai Unió tagállamainak vezetői; ennek egyetlen napirendi pontjaként informális egyeztetést folytatnak az előző napokban lezajlott európai parlamenti (EP-) választások eredményéről, illetve a küszöbönálló tisztújításról.Gyurcsány az Orbán-Trump találkozóról: Népszerűtlen nacionalisták összeölelkezését láthattuk
Gyurcsány Ferenc közleményt adott ki, amelyben Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról fejtette ki nagy érdeklődésre számottevő véleményét. A DK elnökének kicsit savanyú lehet a szőlő; szerinte a washingtoni megbeszélés valójában két népszerűtlen politikus semmitmondó összeborulása volt.Hivatalosan is bejelentette a Fehér Ház Orbán Viktor és Donald Trump jövő heti találkozóját
A Fehér Ház hivatalos közleményben is bejelentette Orbán Viktor magyar kormányfő és Donald Trump amerikai elnök jövő hétfői találkozóját a Fehér Házban. A közlemény hangsúlyozta, hogy a megbeszélésekre Magyarország NATO-csatlakozásának huszadik évfordulóján kerül sor.Merkel antiszemitázza, Timmermans bigottozza Orbánt Salvini miatt
"Orbán és Salvini drámai szerelmi jelenete olyan, mintha a családok érdekeit tartanák szem előtt, de valójában ez az egész a diszkrimináción alapul" – mondta Frans Timmermans a két politikus találkozójáról. Markus Söder bajor miniszterelnök szerint pedig azok után, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették a Néppártban, mindenképp baljós jelnek kell tekinteni az olasz belügyminiszter budapesti látogatását.Orbán: Egyetértünk Salvinivel, hogy Európa határait meg kell védeni a migránsinvázióval szemben
Az erős nemzetállamok fontosságában, a keresztény értékeken alapuló európai kultúra elsőbbségében és a határvédelemben is egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalásukon. Nem az illegális bevándorlók újraelosztására van szükség Európában, hanem olyan Európa kell, amely megvédi a határait a tengeren és a szárazföldön – mondta Salvini a magyar kormányfővel közösen megtartott sajtótájékoztatón.Pintér Sándor: Magyarország és Olaszország elképzelése azonos az európai határok védelméről
Magyarország és Olaszország elképzelése azonos az európai határok védelméről, arról, miként kell megakadályozni, hogy embertömegek, terroristák és más nemkívánatos személyek az Európai Unió (EU) területére jussanak – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalos megbeszélést folytatott olasz kollégájával, Matteo Salvinivel.Még az EP-választás előtt akar Orbánnal találkozni Trump
Donald Trump amerikai elnök munkalátogatásra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt Washingtonba. A találkozóra május 13-án kora délután kerül sor Washingtonban, a tárgyalás szűk körben zajlik majd. Érdemes észrevenni, hogy a találkozó időpontja két héttel az EP-választás előtt van, ami jelentheti azt is akár, hogy az amerikai elnöknek ajánlata van Orbán Viktor számára. Majdnem biztos, hogy a magyar haderő fegyverzetfejlesztése is szóba kerül, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes nemrég aláírta a Magyarország és az Egyesült Államok katonai együttműködését szabályozó Védelmi Együttműködési Megállapodást.Ajánljuk még

















