találkozó
Merkel-Orbán találkozó Berlinben? - A magyar kormányfő segíthet egyben tartani a német koalíciót
Berlinbe hívta tárgyalni Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Angela Merkel német kancellár – tudta meg fideszes és kormányzati forrásból a Népszava. A napilap információi szerint Angela Merkel nyitott lenne egy kétoldalú találkozóra, de a látogatás időpontja egyelőre bizonytalan a német koalíciós válság miatt. Ismert, sajtóértesülések szerint a bajor Keresztényszociális Unió vezetője, Horst Seehofer két hét haladékot adott Angela Merkel német kancellárnak a menedékkérők visszafordítása körüli vita európai szintű megoldására, igaz, a párt főtitkára annak ellenére is cáfolta az értesülést, hogy már a brüsszeli Politico is a német koalíció végjátékáról ír.Putyin Trump találkozót jósolnak még a nyárra
Moszkva nem zárja ki, hogy ezen a nyáron létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.Márki-Zay Péter nyugalomra intette híveit a Lázárral való találkozója előtt
Arra kérte támogatóit Márki-Zay Péter, hogy a Lázár Jánossal való, csütörtök reggelre tervezett találkozó idejére ne szervezzenek semmiféle demonstrációt Hódmezővásárhelyen. Mint közösségi oldalán írta, a találkozó célja, hogy lefektessék egy békésebb együttműködés alapjait, ezt azonban veszélyeztetné bármilyen, a térség országgyűlési képviselője ellen szervezett megmozdulás.Gyorsan megkezdődhet az atommentesítés Észak-Koreában
Donald Trump amerikai elnök bejelentette kedden, a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott szingapúri csúcstalálkozó végén, hogy megállapodásuk alapján "nagyon gyorsan megkezdődik" az atommentesítési folyamat Észak-Koreában. Közben az is kiderült mi szerepel abban a titokzatos dokumentumban, amit Trump "átfogónak" nevezett, de egyebet nem árult el.Trump: nagyon jól sikerült a négyszemközti találkozó
Donald Trump amerikai elnök kijelentette a média előtt, hogy "nagyon jól" sikerült a négyszemközti találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel kedden Szingapúrban, és kiváló kapcsolat alakult ki közöttük, együtt meg fognak oldani "egy nagy problémát, egy nagy dilemmát".Putyin üdvözli az USA–Észak-Korea találkozót
Donald Trump amerikai elnök „bátor és érett” döntést hozott azzal, hogy belegyezett a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Szingapúrban június 12-én tartandó csúcstalálkozóba - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai állami műsorszolgáltatónak adott interjújában.Amerikai delegáció utazott Észak-Koreába, a csúcstalálkozó előkészítésére
Amerikai delegáció utazott vasárnap Phenjanba Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető esetleges csúcstalálkozójának előkészítésére. A Fehér Ház nem adott ki közleményt és szóvivője nem is kommentálta a küldöttségről szóló sajtóinformációkat. Elemzők szerint azonban a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozó megtartásának esélyei növekedtek.Trump: Washington és Phenjan között folynak a megbeszélések
„Majd meglátjuk mi történik, még a június 12. is lehetséges, mi meg akarjuk tartani” - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök, utalva arra, hogy a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozót akár az eredeti, június 12-i időpontban is megtarthatják Szingapúrban.Ajánljuk még

















