támadás
Huszár Pál: "Ez nem demokrácia, hanem valami vadhajtás! Kívülről irányított, tudatmódosított anarchisták támadtak ránk" (PS-videó!)
Senkinek nem kívánom azt a pillanatot, és az Úristentől is azt remélem, hogy többé nekem sem kell hasonlót átélnem. 77 évesen megkaptam, hogy lehazaárulóztak, diktátornak, gyilkosnak neveztek - mondta a PestiSrácoknak Huszár Pál egyetemi tanár, műfordító, a református Egyház Zsinatának világi elnöke. Három református egyházi elöljáróra kedden az Országgyűlés alakulóülése után támadt rá a tüntetők egy megvadult, körülbelül hatvanfős csoportja. Lökdösték, becsmérelték és leköpték őket. Szenn Péter horvátországi magyar püspök bocskai viselete, és határon túli magyar volta még jobban felingerelte a csőcseléket. - Mit keresnek itt a horvátok? - kérdezték, amikor az egyházi vezetők végre legalább azt meg tudták mondani, hogy kik ők és nem értik a támadást, hiszen még csak nem is politikusok, hanem az Országgyűlés vendégei. Huszár Pál szerint, aki hangsúlyozta, hogy egy demokráciában a szabad véleménynyilvánítás és a tüntetés elfogadható dolog, amit átéltek messze volt a demokráciától. Inkább valamiféle vadhajtás, a tömeg tagjai pedig kívülről irányított, tudatmódosított anarchisták, akik egyszer azt ordították, hogy le a kormánnyal, majd azt, hogy le az ellenzékkel.