támogatás
Balog Zoltán: Emelkedik a külhoni lelkészek jövedelemkiegészítése
Két részletben megkétszerezi a határon túli lelkipásztorok jövedelemkiegészítő támogatását a kormány – mondta el az MTI-nek csütörtökön Balog Zoltán református lelkész.Szijjártó: A magyar vállalatok sikere Magyarország sikere!
Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.Varga Mihály: Rekordidő alatt született döntés vállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról
Megszülettek az első támogatói döntések a több, mint 33 milliárd forint keretösszegű, a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretében. Hat vállalkozás nyert el közel 200 millió forint fejlesztési forrást. Az elkövetkező hetekben folyamatosan születnek meg a további döntések, a tervek szerint közel 1500 vállalkozás nyerhet támogatást – közölte Varga Mihály.Már 50 milliárd forinttal segítette a családokat a falusi csok
A falusi csok keretében a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra a kistelepüléseken – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön, a Bács-Kiskun megyei Kunadacson.Soros György sokkal többel támogatta Karácsonyékat, mint amennyit bevallottak
Soros György alapítványa nem egymillió eurót, hanem 1,54 millió dollárt adományozott Budapestnek a járványra hivatkozva - derül ki Karácsony Gergely főpolgármester egyik előterjesztéséből - szúrta ki az Origo. A lap megkeresésére a főváros elismerte, hogy több pénzt kaptak, mint amennyit korábban a nyilvánosság előtt bevallottak. Nem véletlen a titkolózás: a befolyásvásárlásáról ismert amerikai spekuláns előbb-utóbb be fogja nyújtani a számlát.Az ellenzéki polgármester nemtörődömsége miatt félmilliárd forintos fejlesztéstől eshet el Balmazújváros
Az ellenzék alapos munkát végez a kezébe kaparintott önkormányzatokban, amire jó példa Balmazújváros esete is. A felelőtlen városvezetés nemtörődömsége és hozzá nem értése 500 millió forintos, már megítélt támogatástól fosztotta meg a várost, amit uszodafejlesztésre nyert el még az előző ciklusban a balmazújvárosi fideszes önkormányzat. Az uszodára minden engedély megvolt, most azonban félkész állapotban várja a sorsát, hiszen az alsógatyás sajtlopási botrányba keveredett új, ellenzéki polgármester, Hegedűs Péter munka helyett csak mások hibáztatásában jeleskedik. Az ellenzék által támogatott polgármesternek egy év is kevés volt ahhoz, hogy kiírja a közbeszerzési eljárást, a projekt pedig így nem is folytatódhatott. Ennek következtében ugrott az uszodafejlesztés, a pályázaton elnyert félmilliárd forintot pedig vissza kell adni az államnak. A PestiSrácok.hu-nak Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője vázolta fel a kialakult helyzetet.Szijjártó: A kormány megduplázza a beruházás-támogató program keretösszegét
Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a Facebook-oldalán.Elhúzódó recesszió veszélyére figyelmeztetett a Fed-elnök
Egy elhúzódó recesszió veszélyére figyelmeztetett szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, aki további intézkedésekre szólította fel a Fehér Házat és a kongresszust annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány ne okozzon hosszú távú károkat a gazdaságnak.Félelmetes bolsevik gyűlölködés: Bauer Tamás fájlalja a magyar kisebbségeket segítő petíció során kialakult összefogást és a nemzetpolitikát
Tényleg volt most egy olyan ügy, amelyben Gyurcsány Ferencék magyargyűlölő szektáján kívül minden párt és politikus egyetértett hazánkban, ez pedig a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés, amelynek tétje többek között az, hogy az Európai Unió saját erőforrásokat biztosítson Európa őshonos nemzeti régiói számára. Több, mint egymillió aláírás gyűlt össze, ez azonban a DK holdudvarába tartozó Bauer Tamásból az ötvenes évek retorikáját hozta elő a nacionalizmus, jobbratolódás kifejezések használatával, és kikérte magának és a DK-nak, hogy ilyesmihez adják a nevüket. Hiába, termékeny talajra hullott az édesapa, a "körmös" Bauer tanítása. Egy csipetnyi bolsevizmus és kőkemény magyargyűlölet az ex-SZDSZ-es Bauer Tamásnak sem esett nehezére, így a túlvilági kolhozban kérgesre tapsolhatja a tenyerét a körömletépő ÁVH-s papa.Ajánljuk még

















