támogatás
Szeptember 30-ig kézhez kapják a nyugdíjasok a kilencezer forint értékű rezsiutalványt
Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik – közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán, hétfőn.Kormányzati intézkedésekkel, támogatásokkal segítik a tanévkezdést
Számos kormányzati intézkedés segíti a családokat az idei tanévkezdésben – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt, hogy minden iskolába rendben megérkeznek a tankönyvek az egy hét múlva induló 2019/2020-as tanévre.Novák Katalin: Több, mint húszezren igényeltek támogatást a családvédelmi akcióterv keretein belül
A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több, mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin a Magyar Hírlappal.Újabb segítség a gyermeket vállaló családoknak: havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők
Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár. Támogatásban az a szülő részesülhet, aki 20 hetesnél idősebb gyermeket nevel, olyan településen vagy kerületben él, ahol nincs bölcsődei ellátás vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket. Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. A programra három év alatt összesen 12 milliárd forintot fordít a kormány, ebből az összegből akár 10 ezer kisgyermekes szülőnek is segíthetnek a munkába való visszatérésben.Újabb 2,5 milliárd forint bölcsődefejlesztésre Pest megyében
Újabb 2,5 milliárd forint keretösszegből fejleszthetik a Pest megyei önkormányzatok a bölcsődéket.Kevesli a menekülteket segítő szervezetek pénzügyi támogatását a Norvég Menekültügyi Tanács
A menekülteket segítő humanitárius segélyszervezetek a feladataik ellátásához szükséges éves pénzügyi keretnek idén mostanáig csupán a huszonhét százalékát kapták meg - figyelmeztetett Jan Egeland, a harmincegy ország válságövezeteiben működő, Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) nevű független humanitárius szervezet főtitkára hétfőn.Kétszázmillió forinttal támogatja a kormány a józsefvárosi strand előkészítését
Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az egykori józsefvárosi pályaudvar területére tervezett tízmedencés strand- és gyógyfürdő megvalósuljon. A beruházás előkészítési munkáihoz a kormány most 200 millió forintot támogatást biztosított. A koncepciótervek szerint – amelyeket Kocsis Máté, a kerület országgyűlési képviselője és Sára Botond, Józsefváros polgármestere korábban mutatott be – a területre egy gyűrű formájú fürdőt álmodtak meg gyógyászati-, és gyermekrészleggel, valamint élményfürdővel.Folytatódnak a kormány által támogatott turistaház-fejlesztések
Folytatódnak a turistaház-fejlesztések a kormány támogatásával. A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista-szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista-szálláshely újulhat meg 597 millió forint kormányzati támogatásból - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának az Országgyűlés honlapján közzétett írásbeli válaszából.Július 15-étől augusztus végéig igényelhetik a méhészek a méhcsaládonkénti támogatást
A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára – írja a minisztérium keddi közleményében. A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. adható le elektronikus formában.Ajánljuk még

















