Pesti Srácok

Az ENSZ globális alapot hoz létre a betegek kezelésére

null
New York, 2019. szeptember 23. Az ENSZ New York-i székháza 2019. szeptember 23-án. Ezen a napon megkezdődött az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó csúcsértekezlete, amelyen 66 állam- és kormányfő - köztük Áder János köztársasági elnök - vesz részt. MTI/Bruzák Noémi

Az ENSZ globális alapot hoz létre az új típusú koronavírus-fertőzésben (Covid-19) világszerte megbetegedettek kezelésének támogatására - jelentette be hétfőn Ine Marie Söreide norvég külügyminiszter közleményben. A több adományozó által létrehozott, az ENSZ védnöksége alatt működő alap legfontosabb célja, hogy a gyengébb egészségügyi rendszerrel rendelkező országoknak segítséget nyújtson a járvány elleni harcban, s mérsékelje a vírus okozta hosszantartó következményeket.

A közleményben leszögezték, hogy az alap létrehozásával a járvány elleni küzdelem kiszámíthatóbb és hatékonyabb lesz. A járványban, amely először valószínűleg decemberben, Kínában bukkant fel, már csaknem 340 ezren fertőződtek meg világszerte, és több mint 14 500-an haltak bele. A legutóbbi adatok szerint a halálos áldozatok száma Olaszországban meghaladta a kínaiét.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image