Pesti Srácok

tarlós istván

Tarlós István a PS-nek: akárhogyan is bűvészkednek Karácsonyék, tény, hogy ötmilliárddal megdrágították a Lánchíd felújítását

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 január 19.
Alig másfél évet kellett várni, hogy Karácsonyék nekiálljanak az azonnal szükséges munkáknak, most azonban belehúztak: csaknem ötmilliárd forinttal drágábban kezdik el a Lánchíd, és csak a Lánchíd felújítását, mint amennyibe a Tarlós-érában került volna. A drágulás haszonélvezői persze most is a baloldalhoz köthető cégek, egészen pontosan a Tüttő Katához kapcsolódó A-Híd, amely bruttó 26,75 milliárd forintért végezheti el a híd felújítását. A PestiSrácok.hu az ügyben megkereste az átkelő felújításának szellemi atyját, Tarlós Istvánt, aki elmondta, a főváros által elfogadott pályázat értelmében szűk másfél év alatt körülbelül ötmilliárd forinttal drágult a Lánchíd felújítása. A Tüttő-Karácsony tandem tehát valahogy mégis megtalálta, a „hiányzó” pénzt a kasszából, és alaposan a nyakára hágtak annak. Ez azonban nem minden: mivel a Váralagút, valamint a pesti oldali villamos aluljáró felújítás nincs benne az elfogadott ajánlatban, azt egy második lépcsőben fogják megvalósítani, amihez szintén le kell majd zárni az Lánchidat. Ennek értelmében hosszú évekig húzódhatnak a felújítási munkálatok, ezzel együtt pedig a lezárások. Sok milliárdos drágulás, haveri cégek és sokéves csúszás: a Demszky-féle metró-tender rémképeit idézi fel Budapesten Karácsony a Lánchíd felújításával.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.