Pesti Srácok

Tarlós a PS-nek: hetente színesítik és írják át a metrófelújítás történetét azok, akik milliárdos adósságokat hagytak hátra

Tarlós a PS-nek: hetente színesítik és írják át a metrófelújítás történetét azok, akik milliárdos adósságokat hagytak hátra

Nyüglődik a főváros, nem sikerül feljelentést tenni a metróvásárlás és felújítás miatt, pedig Karácsony Gergely már a kampányban megígérte – derül ki a Népszava legújabb cikkéből, amelyben attól tartanak, hogy még a végén ráég a „botrányos ügy” a főpolgármesterre. A zavart az erőben a BKV jelentése okozta, amely alapján nem lehet feljelentést tenni, hiszen azt tartalmazza, hogy logikus döntés volt a metróbeszerzés, a hibákat pedig lehet orvosolni. Nem csoda, hogy Főpolgármesteri Hivatal gyorsan vissza is vonatta. Portálunknak a cikk kapcsán nyilatkozó Tarlós István szerint ugyanazok színesítik és írják át hétről-hétre a metrófelújítás történetét, akik 73 milliárdos BKV-adósságot hagytak hátra maguk után.

Különös hangvételű és tartalmú cikket jelentetett meg a Népszava nemrégiben M3-as metró: Orosz mutyi, magyar buhera címmel, amely valami olyasmit igyekszik sugallni, mintha a BKV jelenlegi vezetése pajzsolná a Tarlós István főpolgármestersége idejére datálható metróbeszerzést, a metrók felújítását, így magát Tarlóst is. A Karácsony Gergely vezette főváros köreiben botrányt akarnak és feljelentést, amellyel az előző városvezetést le lehet járatni, a BKV vezetése ehhez azonban nem akar asszisztálni. A Népszava azt írja, „sokan úgy vélik”, hogy a feljelentés körüli bizonytalankodással a Karácsony-kabinet „magára húzza a hármas metró kocsibeszerzésének botrányos ügyét”, holott a választási kampány idején „ellenzékiként hevesen ostorozták miatta a Tarlós-féle városvezetést”. A vádakról megkérdeztük Tarlós István volt főpolgármestert, miniszterelnöki főtanácsadót, aki azt hangsúlyozta: árulkodó, hogy a főváros nem tesz feljelentést, és úgy véli, azok támadják a projektet,

Túl pozitívra sikerült a jelentés, vissza is vonatták Karácsonyék

PestiSracok facebook image

A Népszava cikke azt sugallja, hogy a BKV három hónapig dugdosott egy – az M3-as metróvonalra szállított metrókocsik beszerzésének körülményeit és a leszállított szerelvények műszaki színvonalát értékelő – jelentést, amely alapján végül részletes terv készült a hibák felszámolására is. A BKV helyzetértékelésével azonban a főpolgármesteri kabinet elégedetlen volt, így a közlekedési társaság kénytelen volt azt visszavonni. A Népszava természetesen tudni véli az elveszett – a műszaki, gazdasági és jogi kérdéseket külön-külön tárgyaló – jelentés legkritikusabb részeit, mint például, hogy

A jelentés 18 sorozathibát talált sorol fel, mint például a rozsdásodást, alkalmatlan anyagok használatát, vagy az elavult felfüggesztési rendszert. Eddig a jelentéssel nem is lenne baj, hiszen a problémák sora igazolja a Karácsony Gergely választási kampánya során hangoztatott kritikákat. A BKV ott hibázott, hogy intézkedési tervében le merte írni: a beszerzésekkor „a lehetséges legjobb döntést hozták, a közbeszerzési eljárás tökéletes volt, a felmerült hibákat pedig a szállító Metrowagonmash folyamatosan javítja”. A BKV vezetői szerint a „felújított” metrókocsik eleget tesznek a kor elégséges szintű műszaki elvárásainak. Azaz, a jelentés alapján nem lehet megtenni az oly áhított feljelentést, amellyel az előző vezetést le lehetne járatni. Erről a Népszava úgy ír:

Szerénynek mondható megtakarítás?

A cikkben megfogalmazott vádakkal kapcsolatban Tarlós István volt főpolgármester portálunknak arról beszélt: 2012 és 2014 között összesen öt alkalommal, írásban az új szerelvények vásárlása mellett állt ki. Ugyanakkor hozzátette: a Kormány – elég logikusan – a felújítás mellett döntött, mivel az új szerelvények beszerzését akkor körülbelül 30 milliárd forinttal többre prognosztizálták, mint a felújítást (ezt tartja a Népszava cikke igen szerénynek mondható megtakarításnak). Tarlós István ugyanakkor megjegyezte:

Az MSZP-sek végig a kritizált felújítás mellett szavaztak

A volt főpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a BKV akkori nyilatkozata szerint az új szerelvények híján a felújítás is megfelelő, különben hamarosan le kellett volna állítani a 3-as metrót. Hozzátette: a kormányhatározatot követően a felújítást a Közgyűlés 85 százalékos többséggel – az összes MSZP-s képviselő támogatása mellett – fogadta el. Hasonlóképpen, a tenderezés nyomán előállt 13 százalékos költségnövekedést is jóváhagyta a közgyűlés, 80 százalékos többséggel, ismét MSZP-s szavazatokkal. A BKV ezután kötött az általa kiválasztott nyertes ajánlattevővel szerződést, a projektet végig kiemelten kezelte, és soha semmi kötbérről le nem mondott.

Karácsonyék talán nehezen boldogulnak az értelmezéssel

Tarlós István azt is kiemelte, hogy a már a 2019-es választás után készített, korábban említett felülvizsgálat – kétségtelen hibamegállapítások mellett, amit az oroszok szó nélkül ingyen javítanak – azt szögezi le összefoglalójában, hogy a nagyfelújítás volt a jó döntés, még akkor is, ha az utólagos klimatizálás várható költségeit figyelembe veszik. Úgy fogalmazott:

A volt főpolgármester hozzátette:

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.