társelnök
Társelnöki rendszert akar az MSZP, Kunhalmi és Tóth indulnak az elnökségért
Az MSZP kész a köztársaságpárti összefogásra, új alapszabálya lehetőséget ad az előválasztásra és a társelnöki rendszer bevezetésére – jelentette ki Tóth Bertalan szocialista pártelnök sajtótájékoztatón. Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan együtt indulnak a társelnökségért – írja az ezalényeg.hu.Az ellenzéki összefogás az MSZP utolsó reménye a túlélésre
Férfi-női társelnöki rendszerrel próbál modern pártnak mutatkozni az MSZP, amely fokozatosan felhagy az önálló politikai léttel, és csak az ellenzéki összefogástól remél részleges túlélést – ezek körvonalazódnak a Tóth Bertalan által elmondottakból. A pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján mérsékelt lelkesedéssel adta elő, hogy hisz az MSZP erejében, majd felvázolta a szocialisták unalomig ismételt balliberális panelekből és osztályharcból álló társadalomképét is.Schmuck Erzsébet lett az LMP társelnöke
Schmuck Erzsébetet válaszotta meg az LMP társelnöknek. A parlamenti frakcióvezető-helyettes az egyedüli jelölt volt, így lehetett számítani erre. A párt ma tartotta 47. kongresszusát Budapesten.47. kongresszusát tartja ma a Lehet Más a Politika
Női társelnököt választhat mai, budapesti, 47. (negyvenhetedik) kongresszusán az LMP. A posztra Schmuck Erzsébet parlamenti frakcióvezető-helyettes az egyedüli jelölt, és valószínűleg meg is fogják választani, habár a bázisdemokrata alapon álló pártban az utóbbi időben semmi sem biztos. A párt jelenleg is jóval a parlamenti bejutási küszöb alatt áll a közvéleménykutatásokban.Társelnökké választhatja az LMP Schmuck Erzsébetet
Női társelnököt választ mai budapesti, 47. kongresszusán az LMP. A posztra Schmuck Erzsébet parlamenti frakcióvezető-helyettes az egyedüli jelölt.Mókuska, mókuska felmászott a fára
Bármennyire is bizarr Karácsony Gergely áldatlan ténykedése és a gyermekdalok világa között párhuzamot vonni, nekem ezúttal ez a mondóka jutott eszembe, miután megnéztem az örök wannabe politikus nyolcadik kerületben előadott kiborulásos etűdjét.Demeter Márta szerint kártyavárként fog összeomlani a rendszer – az LMP készen áll a kormányzásra (PS-videó!)
Sokan viharosabb napot jósoltak az LMP-nek a mai kongresszusra, a délutáni sajtótájékoztatón a botrányokkal teli párt azonban a Jobbikhoz hasonlóan, saját egységességét, hatékonyságát és dinamizmusát hangoztatta. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Demeter Mártát némi meglepetésre közel kétharmados támogatottsággal választották meg, igaz, ellenjelölt nélkül, társelnöknek. A helyzet azért volt érdekes, mert délelőtti sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára dokumentumokkal igazolta, hogy Demeter Márta titkosított adatokat hozott nyilvánosságra, ráadásul mindazokat meg is hamisítva. Az egységes, dinamikus és hatékony LMP-t azonban ez láthatólag nem zavarta, így a komoly botrányba keveredett politikus lett a párt másik társelnöke Keresztes László Lóránt mellett. Nézzék meg videónkat!Felkészül Demeter Márta - Női társelnököt választ az LMP
Részleges tisztújító kongresszuson választ női társelnököt az LMP Keresztes László Lóránt mellé szombaton. A Szél Bernadett távozásával megüresedett posztra Demeter Márta az egyetlen jelölt.A Hadházy-korszak utolsó pillanatai - Az LMP "meghallotta" Kövér László intő szavait
Az LMP országos elnöksége egyhangú döntéssel listán szerzett országgyűlési mandátuma visszaadására kéri Hadházy Ákost, aki szerdán jelentette be kilépését a pártból és annak frakciójából. Talán rosszul ítéltük meg, talán mégis fejlődőképes ez a Jobbikhoz hasonlóan önyomorító zöldpártocska. Végre hallgatnak a házelnök úr figyelmes tanácsaira. A cikkben felbukkanó linkekre kattintva megtalálhatják easter egg-jellegű retrospektív válogatásunkat az egykori társelnök legátütőbb pillanataiból.Ajánljuk még