templomok
Szerencsések vagyunk, mert nekünk van hol gyakorolnunk a hitünket
Az újságírói szakma szépsége, hogy az ember akarva-akaratlanul, de rengeteg helyen megfordul az országban, és eljut olyan helyekre is, ahova, ha nem munkaköri kötelezettségből menne, talán sosem látogatna el. Pedig Magyarország rengeteg látnivalót rejt magában, erre én is ezeken az utakon jövök rá. Bár mindenhol más látnivalókra bukkanunk, szívmelengető, hogy Baranyától Borsodig mégis van valami, aki közös: mindenhol van templom vagy egy kis kápolna, esetleg egy imahely. A hitünk gyakorlása ugyanis fontos, s bár Magyarország keresztény ország, sokan csak a nagy keresztény ünnepekkor mennek templomba. Ennek ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nekünk – ha csak alkalmanként járunk misére – legalább van hova mennünk, ha lelkigyakorlatra, megtisztulásra vágyunk. Ajánljuk még
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.