tenerife
Korábban ötvenmilliót trükközött össze magának a magyar választókat Teneriféről képviselő Tóbiás József
A napokban jelentek meg hírek arról, hogy az egyik leggyönyörűbb spanyol nyaralóhelyen, a Kanári-szigeteken tölti mindennapjait családjával Tóbiás József, az MSZP volt elnöke, aki ezt el is ismerte a Blikknek. Tóbiás szerint azonban félreértették, igazából ő nem is költözött a Kanári-szigetekre, mert háromhetente hazajön a plenáris ülésekre. A szocialista politikus nem először keveredik botrányba, hiszen évekkel ezelőtt is lebukott azzal, hogy nagyjából ötvenmillió forintnyi költségtérítést vett fel úgy, hogy a fővárostól alig 22 kilométerre lévő Érden lakott, ennek ellenére a Budapesttől 236 kilométerre fekvő Nyíregyházán volt az állandó lakcíme, és ezután igényelt és kapott összesen több tízmilliós költségtérítést éveken át. Talán az sem mellékes, hogy az érdi házat Tóbiás a BKV-botrány kirobbanása után vásárolta meg az ingatlanjaitól szabadulni akaró, később korrupciós bűncselekményekkel megvádolt Hagyó Miklóstól. "Bocs, Jóska, ez így nem fog menni" - üzeni Lendvai Ildikó párttársának a Kanári-szigetekre
Egy napja kering a hír a hírportálokon, hogy Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt korábbi elnöke a Kanári-szigetekre költözött és onnan ingázik a Kossuth térre. Bár a Bors már az év elején megírta, hogy az országgyűlési választások után eltűnt itthonról a család és azóta rendszeresen Teneriféről posztolnak, a Blikk most kérdezett rá konkrétan a politikusnál, hogy mi a helyzet, Tóbiás pedig nem tagadta: ideje nagy részét a Kanári-szigeteken tölti. Az MSZP eddig testületileg nem szólalt meg az ügyben; a DK a Nyugatifény nevű blogján annyival kommentálta a kérdést, hogy "remélik, azért az MSZP-s Éhségmenetekre hazajön". Lendvai Ildikó legalább nem kerülte a kérdést, és az ATV A nap híre c. műsorában azt mondta: "bocsánat, Jóska, hogy ezt mondom, de ez így nem fog menni". Úgy látszik, a pártot meglepetésként éri, hogy saját politikusuk, aki a párt színeiben veszi fel több százezer forintos fizetését az országgyűléstől, már alig van az országban, a világ másik végére tette át a székhelyét. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.