tenisz
Roland Garros: Balázs Attila három szettben jutott tovább a 2. körbe
A francia nemzetközi teniszbajnokság első fordulójában, a legjobb 64 közé jutásért a világranglistán 87. helyen álló, 32 éves Balázs Attila 2 óra 21 perc alatt legyőzte a nála négy évvel fiatalabb, 95. helyen rangsorolt japán Ucsijama Jaszukatát. A két Garros-főtáblás debütáns összecsapásán Balázs 6:2, 6:3, 7:5-re nyert.Nagy győzelmet aratott a jól játszó Fucsovics az orosz Medvegyev felett
A világranglista 63. helyén álló magyar teniszezőnek nem volt szerencséje ami a sorsolást illeti, hiszen azt az orosz Dimitrij Medvegyevet kapta, aki a rangsorban ötödikként tavaly döntős, idén pedig elődöntős volt a US Openen. Fucsovics azonban az első, a második, valamint a negyedik szettben nyújtott kiváló játékával borította a papírformát, és győzelmet aratott orosz ellenfelével szemben.Kizárták Novak Djokovicsot a US Openről, mert eltalálta az egyik vonalbíró torkát
Az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovicot kizárták nyolcaddöntős mérkőzéséről, így véget ért számára az amerikai nyílt teniszbajnokság.Fucsovics a harmadik fordulóban búcsúzott
Fucsovics Márton három szettben kikapott az amerikai Frances Tiafoe-tól az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában szombaton.US Open – Babos Tímeáékat hivatalosan is kizárták a női párosból
Kizárták az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettőst az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női párosversenyéről. A francia játékos egyike annak a tizenegy teniszezőnek, akik kapcsolatba kerültek a koronavírussal megfertőzött Benoit Paire-rel, közülük viszont már csak Mladenovic volt versenyben.Fucsovics a legjobb 32 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon
Fucsovics Márton öt szettben legyőzte csütörtökön a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, így a legjobb 32 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 66. magyar és 20. helyezett ellenfele egy hete, a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett torna második fordulójában is összecsapott egymással, akkor 7:5, 4:6, 6:2-re nyert a nyíregyházi játékos.Gálfi Dalma negyeddöntős a prágai tenisztornán
Gálfi Dalma és belga partnere, Kimberley Zimmermann a nyolc közé jutott a 3,1 millió dollár (914 millió forint) összdíjazású prágai női salakpályás tenisztorna párosversenyében. A WTA honlapja szerint az 1 óra 13 percig tartó szerdai nyolcaddöntőben a magyar játékos és párja a döntő rövidítésben már négypontos hátrányban volt (2-6), de innen is felállt és fordított.Első sikerét aratta Fucsovics az amerikai Grand Slamen
Fucsovics Márton pályafutása első győzelmét aratta az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján: a magyar játékos kedden Hugo Dellient múlta felül három játszmában a nyitófordulóban. A nyíregyházi teniszező 2016 és 2019 között minden alkalommal az első körben búcsúzott, mostani sikerével viszont már mind a négy Grand Slam-tornán van győztes meccse.Ajánljuk még