terror háza
A baloldal Gyurcsánynak köszönheti, hogy nem szólalhat meg nemzeti kérdésekben - Tíz éves a böszmebeszéd - 2. rész
Gyurcsány ragadozóként mint zsákmányára tekintett az MSZP-re, amelyet személyes ambíciói kiélésére használt - hangsúlyozta Schmidt Mária a tíz évvel ezelőtti hírhedt őszödi beszéddel kapcsolatban tartott konferenciabeszélgetésen. A Terror Háza igazgatója elmondta, a baloldal azt is Gyurcsánynak köszönheti, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után nem szólhat hozzá a nemzeti kérdésekhez. A volt miniszterelnökkel együtt ugyanakkor eltűntek az egykori megmondóemberek, akik hol Brüsszel, hol Berlin, hol Washington elvárásait közvetítették hazánk felé, mára nem tudják tematizálni a közbeszédet, ahogyan újabban a bevándorlás kérdésében sem sikerült ez. Galló Béla politológus arról beszélt, az őszödi beszéd fontos, de jelentősége túl van dimenzionálva. Gyurcsány Ferenc egész politikai tevékenységéből az látszik ugyanis, hogy egyedül a hatalom megszerzéséhez van tehetsége. Megadja Gábor eszmetörténész ugyanakkor kiemelte, az nem nevezhető igazságbeszédnek, ha félrelépünk, de azt nem az érintettel közöljük, hanem csak a haverokkal.